Pétert régebbről ismerem. Egy kedves ismerősöm fiáról van szó, aki ma már egyetemi hallgató. A BME-re jár, mellette hétvégenként turistáknak tart idegenvezetést angolul és németül. Megtehetné, hogy nem dolgozik, szülei (bár elváltak) mindketten jómódúak, sosem volt gond zsebpénzt adni Petinek szórakozásra, benzinre. De ő ezt nem szeretné. Helyette, amikor nem kell éjjel-nappal tanulnia, elmegy, és pénzt keres. Az így szerzett (nem kevés) pénzből maga tankolja a kocsiját, maga cseréli le a laptopját, ő fizeti a Szigetre a heti belépőjegyét is. Nem ő az egyetlen, aki rácáfol a generációját érintő előítéletekre.
Önállóság és megbecsültség
Gábor történelem-földrajz szakos végzős egyetemista. Ő is Budapesten tanul. Az egyetem egyik kollégiumában lakik, és elsőéves kora óta saját maga fedezi a kiadásait. Szülei vidéken élnek, szerény körülmények között, ennek ellenére hozzá tudnának járulni Gábor költségeihez némi zsebpénzzel, csak épp ő ezt nem szeretné. „Jó az önállóság, jó, hogy nem függ az ember senkitől, meg aztán hadd költsék a szüleim magukra, amit keresnek” – mondja.
Eleinte a tanulmányi és szociális ösztöndíjakból igyekezett fedezni a költségeit, de ez kevésnek bizonyult. Először gyümölcsszedésért kapott pénzből egészítette ki az egyetemtől kapott támogatást. Aztán meglódult a szekér.
„Jogsira akartam gyűjteni, kellett a pénz. Körülnéztem a diákmunkákat közvetítő cégeknél, találtam náluk egy elég jól fizető melót, egy internetes kereskedelmi cégnél. – folytatja. – Egy boltban dolgozom, ami olyasmi, mint egy személyes ügyfélszolgálat, ahova bejönnek felvenni az emberek a megrendelt a termékeket. Jobb munkahelyet nem is találhatnék. Nincs csicskáztatás, nem használnak ki, sőt kifejezetten megbecsülve érzem magam.” A fiú félnapos munkaidőben dolgozik, munkaideje rugalmas, hiszen össze kell egyeztetnie az egyetemmel. Van olyan hét, amikor három napot a boltban tölt, máskor egyet sem. Kollégáival havi beosztást készítenek, így mindenki tudja, mi vár rá. Gábor szerint ez őt így rendszerességre és fegyelemre neveli, illetve az sem árt, hogy megtanulja „eladni magát”, mire kiáll a diákok elé. Merthogy egyszer kiáll, ebben biztos.
Persze mint minden munkának, ennek is van hátránya. „Az emberek közül sokan mogorvák, búskomorak, negatívak. Időnként ez elég sokat kivesz belőlem. Szerencsére a légkör szuper. Számíthatunk egymásra, és azért a vásárlók között is akadnak jó fejek.”
Dolgozó diák egy nyíregyházi fürdőben (Fotó: Balázs Attila/MTI)
Gábor nemsokára befejezi az egyetemet. Úgy tudja, a kezdő tanári fizetése nettó 135 000 forint körül lesz. Jelenlegi állásával nyáron, amikor több a munka, már most többet keres, ezért az elképzelése az, hogy a tanári keresetét kiegészíti majd a mostani munkájával. „Nagyon jó érzés, hogy teljesen el tudom tartani magam. Lakásra gyűjtök, és valamennyit félre is tudok tenni havonta. Én elég spórolós vagyok, szerintem ezt a mentalitást a gyerekkori tapasztalatok hozták. Sok nehézségre emlékszem, és nem szeretnék megint olyan helyzetbe kerülni, amikor a hónap végén alapvető kiadásokra sem jut pénz.” Néha azért Gábort is elkapja a hév, ilyenkor többet költ utazásra, programokra. Megteheti: mostani spórolt pénzéből fél évig is el tudná magát tartani.
A fiatalokat érintő negatív véleményekről kérdezem. Először csak hümmög. Nem is érti, miért általánosítanak az emberek. Szerinte sok diák dolgozik az egyetem mellett, a kollégisták közel fele például biztosan csinál valamit.
Sokan vendéglátóznak, a szolgáltatóiparban dolgoznak, például moziban, vagy épp diákokat korrepetálnak. Az a kritika, hogy mindenki csak lébecol a szülei pénzén, egész egyszerűen nem állja meg a helyét. Olyan ez, mintha azt mondanám, hogy az összes középkorú férfi lusta, és ugráltatja a feleségét.
Mindketten tudjuk, hogy mindez persze nem jelenti azt, hogy a diákok közül senkit nem tartanak el a szülei. Egyetértünk abban is, hogy egy darabig nincs is ezzel semmi baj. „Különbséget tennék azért azok között, akik tanulnak, és azok között, akik már javában pénzt keresnek, mégis otthon ragadnak, akár harmincévesen is. Világos, hogy lehetetlen albérletet fizetni, de sokan egyetlen forintot sem spórolnak a jövőjükre.” A lakásprobléma hamarosan őt is közelről fogja érinteni, jegyzem meg. Nincs is jobb ötlete, mint az, hogy néhány évig külföldön vállaljon munkát, válaszolja, aztán irány egy fővárosi gimnázium közalkalmazotti állása. Merthogy ő tényleg mindig is tanár szeretett volna lenni.
Nyolc óra háromezer-ötszázért
Bori színésznek tanul, még két éve van hátra. Ő már az általános iskolai évek alatt filmforgatásokra járt, főként azért, hogy meg tudja venni magának mindazt, amire a zsebpénzéből nem futotta. És hát nem mindenre futotta, négyen vannak testvérek, édesanyja csak egy minimálbérnek megfelelő összeget keres. Három évvel ezelőtt Bori felköltözött Pestre, azóta három bevételi forrása van: némi ösztöndíj, egy apjától kapott, kisebb apanázs és a saját fizetése, ami 60-70 százalékát teszi ki a havi költségeinek. Először „a Blahán” lakott, az egyik barátnőjénél, neki kellett havonta fizetnie valamennyit, bár ugyanabban a szobában éltek. Bori szerint ezen a költségen felül havonta negyvenezer forint elég volt a megélhetésére, ezt a statisztaszerepekért kapott bevételei fedezték. „Van, ahol már aznap, a munka végén kifizettek minket. Ha nagyon fogytán volt a pénzem, ez igen jól jött. Félnapi statisztálásért ötezer forintot adtak, az egész napiért nyolcat. Ezzel aztán megint el lehetett lenni néhány napig. Tény, hogy volt benne egy adag stresszfaktor, rizikós volt ugyanis, hogy találok-e munkát épp akkor, amikor szükségem van pluszpénzre.”
Részben a stresszfaktor miatt, részben, mert adódott egy jó lehetőség, Bori egy ideje egy belvárosi étteremben dolgozik hoszteszként. Nem ez az első tapasztalata a vendéglátásban, ez volt viszont az első olyan hely, ahova nem diákszervezeten keresztül sétált be. Amivel kapcsolatban – Gáborral ellentétben – neki az alacsony bérek miatt rossz tapasztalata van. „Dolgoztam egy kávézóban, ahol 450 Ft volt az órabérem. Számold ki, ez nyolc óra munkánál is épp csak 3500 forint bevétel...” Bori most közel a tripláját kapja óránként. Valamikor tíz, valamikor hat órát dolgozik egy nap. Általában suli után megy, hattól éjfélig, olykor 10-től este 8-ig. Hetente most csak két nap fér bele, mert már „a ZH-hetek előszele van”.
Diákok dolgoznak egy nyíregyházi konyhán (Fotó: MTI/Balázs Attila)
Az étteremben tízen váltják egymást hoszteszként. Fogadják a bejövő vendégeket, odakísérik őket az asztalhoz, kezükbe adják a menüt, majd mindez elölről. „Egész nap állni kell, ez néha fárasztó – mondja a kérdésre, hogy mi az, amit nem szeret a munkában. – Furcsállom azt is, hogy a tehetősebb és idősebb férfiak közül sokan érezhetően nem tudják kezelni, hogy egy jóval fiatalabb lány irányítja őket az asztalukhoz. És néha egészen megdöbbentő az emberek stílusa. Gyakran bejönnek, és mindössze ennyit mondanak: „Two!” Ha jó kedvem van, odakísérem őket egy asztalhoz, máskor próbálok tükröt tartani, a szemükbe nézek, és nyomatékosan így válaszolok: „Good evening”. Nem mindenki veszi a lapot.”
Ezek azonban apró bosszúságok, hangsúlyozza. Mert sok turista jó fej. Diskurál, a városról kérdezgeti őket, vagy elmondja, hogy milyen csodálatos hely Budapest. A csapat is, a főnökség is szuper, ráadásul az időbeosztás mindig passzol az elfoglaltságaihoz.
Nem látványos, de munka
„Biztos vagyok benne, hogy akkor is dolgoznék” – feleli a kérdésre, hogy változna-e a munkához való viszonya, ha több pénzt kapna otthonról.
Kifejezetten furcsának találnám, hogy csak ülök a fenekemen, és csak úgy érkezik a pénz. De én így születtem szerintem, valószínűleg már korábban le akartam venni a terhet a szüleimről, pedig ők ezt sosem kérték. Emlékszem, már az általános iskolában is gyűjtögettem a zsebpénzemet.
Az őket érintő negatív véleményekről – Gáborhoz hasonlóan – ő is azt mondja, van abban azért egy nagy adag túlzás, amit a szüleik korosztálya a fiatalok lustaságáról és az önállóság hiányáról mondogat. „A barátaim többsége csinál valamit. Gyerekeket korrepetál, karácsonyi vásárokban dolgozik, rendezvényeken segít, kisebb fordításokat vállal. Lehet, hogy ezek nem olyan látványos dolgok, mint egy új startup, de munkának az összes munka. A többiek meg… döntse el mindenki saját maga, hogy meddig oké, ha minden kiadását fizetik a szülei, és mikor van itt az ideje a váltásnak.”