A Szörnyek a szobádban című gyerekkönyv Kádár Annamária ajánlásával jelent meg nemrég. Habár a szerzőnek saját bevallása szerint eredetileg nem volt pszichológiai célja a könyv megírásával: a történetek alkotása közben inkább saját lelki traumáját írta ki magából. Pifkó Célia olyan anyuka, aki megérti, ha egy gyerek fél a sötétben. Meg sem próbálná meggyőzni róla, hogy a félelme felesleges, hiszen gyerekként ő maga is szorongott lámpaoltás után, az emlékek pedig nagyon elevenen élnek benne. „Az volt a fóbiám, hogy ha kilóg valamelyik testrészem a takaró alól, akkor biztos leharapja valami a sötétben. Ezért aztán minden éjjel nyakig betakarózva feküdtem az ágyban, nagyjából egy lyukon lélegeztem. Mivel öten voltunk testvérek, sosem aludtam egyedül egy szobában, később a kollégiumban is négyen voltunk, onnan pedig egyenesen a férjemhez költöztem. Nem is tudok úgy aludni, ha nem szuszog valaki mellettem. Ha nincs otthon a férjem, a nagyobbik lányomat veszem rá, hogy jöjjön át hozzám. Egyébként érdekes, de a saját gyerekeim nem félnek. Szerencsére.”
Pifkó Célia Esztergomban született. 37 éves, bölcsész, egy nyergesújfalui általános iskola magyar szakos tanára. Családjával Leányváron él. Két kislánya van: a hétéves Nati és a tízéves Zsófi. Első gyerekkönyve, a Szörnyek a szobádban a Képmás Kiadó gondozásában jelent meg nemrég.
Az óvónénik már varrják a szörnyeket
Cidri az első kis szörnyecske Pifkó Célia könyvében. Azért Cidri, mert ő a legijedtebb, jobban retteg, mint a szoba tulajdonosa, a mesék főhőse, Zina, a hatéves kislány, aki sokszor nem tud elaludni, mert fél a sötétben. Annyira, hogy még egy zseblámpát is tart magánál a takaró alatt, arra az esetre, ha körül kell néznie a szobában, mert mondjuk furcsa hangot hall. Cidrin kívül persze sok, nagyon szerethető szörnyet is megismerhetnek az olvasók, van választék, mindenki találhat kedvencet magának.
Pifkó Célia
Ahogy történt az a szerző kisebbik lányának óvodájában is: a gyerekek beleszerettek Cidribe, Gézangúzba, Pipogya Motyogóba és társaikba. Annyira, hogy az óvónők már nekifogtak a plüssfigurák gyártásának. A könyv létjogosultságát nemcsak a célcsoportba tartozók, hanem a felnőttek is megerősítik. Amióta megjelent, kiderült, hogy sokakat érint a probléma: egyre többen keresik meg a szerzőt azzal, hogy nagyon fél a gyerekük a sötétben. „Azt mondják, ez az utolsó reménységük. Én nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a tapasztalat, működni fog-e akár terápiás eszközként a szörnyek mesevilága. Ez számomra nagy öröm lenne, plusz hozadék a sikerhez. Magam is fontosnak tartom, hogy a szülők tudjanak segíteni, legyen eszköz a kezükben a kicsik szorongásának oldására.” Fontos, hogy ne tagadjunk, ne bagatellizáljunk, hiszen, ahogy ajánlásában Kádár Annamária is hangsúlyozza, azzal csak magára hagyjuk a gyereket a félelmével. Ha elismerjük, ha beszélgetünk róla, könnyebb lesz a feloldása is.
A helyes kis alakoknak, avagy szörnyeknek pedig akármilyen furcsa, de Célia férjének sapkája a szülőapjuk. „Régen azzal szórakoztunk, hogy ijesztő történeteket meséltünk egymásnak a sapkával, akit sötét motyogónak neveztünk. Innen jött a könyvben a Pipogya Motyogó elnevezés.” A cuki kis szörnyeket a szöveg alapján Orosz Annabella grafikus keltette életre, a rajzai imádni valók. És ha Célia nem is mondja, hogy Annabellával már gyerekkoruk óta ismerik egymást, akkor is érződik, hogy nagyon egy hullámhosszon voltak az oldalak megalkotása során. „Nagy szerencsém volt az illusztrátorommal, mert közel áll a világomhoz az ő stílusa, nagyon könnyen ment a közös munka” – teszi hozzá a szerző.
Azt is elárulta, hogy már gyerekkora óta írogat, többek között családi újsággal is meglepte kislányként a családtagokat. „Regényt is írtam, befordulós kamaszként pedig természetesen verseket. Mindig az volt az álmom, hogy egyszer majd írónő leszek” – vallja be Célia. Több pályázaton is indult már a meséivel, az elért sikereken felbátorodva fogott neki a könyvnek. „Szerencsém volt a kiadóval is, az ügyvezető-tulajdonossal a lányaim révén ismertük egymást. Ők mutatták meg neki a szörnyeket. Korábban hiába próbálkoztam másoknál, ismeretlen nevekre sehol nincs kapacitás. Most remélem, elindulhatok ezen az úton, a fiókomban ugyanis több, gyerekeknek szóló történet is arra vár, hogy megismerjék. Ráadásul van egy ifjúsági regény is, amelyet egy kollégámmal közösen alkottunk, és sorozatnak szánjuk.”