Aktuális

Rettegett a koronavírustól az idős nő, borzalmas dolgot tett magával

Közép-Csehországban egy idős nőhöz riasztották a mentőket, aki annyira félt a koronavírustól, hogy szörnyű dolgot tett magával.

Az idős nő esete egy hete történt egy csehországi idősotthonban – számolt be róla a parameter.sk. A gondozók azután riasztották a mentőket, hogy a gondozottjuk erősen hányni kezdett. Mint kiderült fertőtlenítőt ivott, mert azt gondolta, ezzel megakadályozhatja a koronavírus-fertőzést.

Idős nő

Idős, egyedül sétáló nő. Képünk illusztráció (fotó: H. Armstrong Roberts/ClassicStock/Getty Images)

Az anyag szagát az ápolók a kávéscsészéjén is érezték, és nem sokkal később megtalálták azt az edényt is, amiben a fertőtlenítőszert tárolta. Bevallása szerint 200 mililiternyit fogyasztott el a folyadékból. Legutóbb Donald Trump került a hírekbe azzal, hogy azt javasolta a kutatóknak, hogy nézzék meg, a fertőtlenítőfogyasztás hatásos gyógymód lehet-e a koronavírus elleni küzdelemben. Sokak szerint a népszerűségének visszaesésének köze van ahhoz, hogy elnökként maga is ilyen veszélyes álhíreket terjesztett.

Így félünk mi a koronavírustól:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top