Egy rendőr házába tört be a lúzer budapesti tolvaj

Suhajda Zoltán | 2019. Január 16.
Húsz házat és garázst fosztott ki a budapesti férfi, aztán rossz helyen próbálkozott.

Hónapokon keresztül járta a lakásokat és garázsokat a 48 éves budapesti B. István, hogy szerszámokat, barkácsgépeket, rollereket, könyveket és szeszes italt lopjon. Többnyire onnan lopott, ahová egy nyitott ajtón vagy ablakon keresztül könnyedén bejutott.

Idén január 8-án egy újbudai ház garázsába ment be, de ott nem talált semmit, amit ellophatott volna. Ezért megpróbált bejutni a házba is. De rossz helyen próbálkozott, ugyanis a házban egy rendőr lakott

A szolgálaton kívüli rendőr felébredt a zajra, lépteket hallott, majd észrevette, hogy valaki megpróbálja kinyitni az ajtót. A rendőr ezután kinyitotta az ajtót, és szembetalálta magát B. Istvánnal, aki megijedt, és megpróbált elmenekülni.

A szabadnapos rendőr utánaszaladt, és kollégái kiérkezéséig visszatartotta az elkövetőt. A rendőrök B. Istvánnál különböző szerszámokat, gumikesztyűket, valamint zseblámpákat is találtak.

A nyomozók lopás vétség kísérlet miatt gyanúsítottként hallgatták ki a férfit. Kiderült az is, hogy B. István 2018 augusztusa és decembere között Budapest XI. és XXII. kerületében 20 házból, társasházból, tárolóból, illetve garázsból lopott. 

A nyomozók a férfit őrizetbe vették, az illetékes bíróság pedig január 10-én elrendelte az előzetes letartóztatását.

(Police.hu)

(Nyitóképünk illusztráció.)

Exit mobile version