Az RTL Klub péntek esti Híradója szerint meghalt az a 17 éves férfi, akihez túl lassan értek ki a mentők, miután rosszul lett a Nyugati téri aluljáróban – írja az Index.
Ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, a fiatal újraélesztéséhez csaknem fél óra alatt értek ki a mentők, miközben a helyszín alig néhány percnyi gyaloglásra van a Markó utcai Központi Mentőállomástól.
Időközben az Országos Mentőszolgálat bejelentette, hogy emberi mulasztás miatt nem értek ki időben a fiatalhoz. Mint kiderült, az első riasztás időpontjában volt olyan szabad mentőautó, ami hamarabb is elérhette volna a beteget, mégsem riasztották őket. Az ügyben vizsgálat indult, az érintett mentésirányítót és mentésvezetőt is felfüggesztették.
Kiemelt kép: Mónus Márton/MTI