Hogyan jön szembe az emberrel egy ilyen különleges lehetőség?
Az egyik közösségi oldalon találkoztam a túra hirdetésével még 2016-ban. Imádtam a kutyákat és a kutyás filmeket, de azelőtt meg nem fordult volna a fejemben, hogy egy hat napos szánhúzó túrára menjek az Északi-sarkkörre. Amikor mégis jelentkeztem, egyfajta kihívást kerestem, és visszagondolva meg is találtam azt. Sőt, annál sokkal többet kaptam.
Zaja Kitty
Milyen feltételekkel lehetett kijutni egy ilyen expedícióra?
A Fjällräven Polaron a részvétel két alapfeltétele a 18 év feletti kor és a jó egészségi állapot. Bekerülni pedig két módon lehetséges: az egyik, ha valaki megnyeri a régiójában zajló szavazást, a másik pedig az, hogy a feltöltött jelentkezések közül kiválaszt a zsűri. Így minden évben tíz régióból húsz szerencsés vehet részt a túrán.
Amatőr expedíció a sarki fények alatt
A Fjällräven Polar évek óta sokaknak vágyott kalandja szerte a világon. Maga a harc inkább a kijutásért zajlik, ha valaki van olyan szerencsés, hogy részese lehet az Északi-sarkkörön rendezett, Norvégia és Svédország területén mintegy 300 km-t megtevő kutyaszános konvojnak, annak már csak az élménygyűjtés az egyetlen dolga. A teljesen hétköznapi résztvevőknek csak egészséges fizikumot és kalandvágyó hozzáállást kell hozniuk, minden mást megkapnak a szervezőktől – kutyákat, szánt, felszerelést és felkészítést.
Hogyan nőttél fel? Mi akartál lenni?
Bár kiskoromban filmsztár szerettem volna lenni, a nővéremmel együtt már gyerekként is a kutyák körül forgott az életünk. Amikor hazaértünk a suliból, mindig velük töltöttük a délutánokat. Hétvégente általában kutyakiállításokon voltunk édesanyámmal, aki huskykat tenyészt. Nagyon hálás vagyok a szüleimnek, hogy megtanítottak az állatok tiszteletére, a gondoskodásra, arra, hogy élvezzük a határtalan szeretetüket és kezeljük őket családtagként.
Már gyerekként is a kutyák körül forgott az életünk
A jelentkezésen kívül mi mindent tettél a kijutásért?
Mivel 2016-ban átéltem azt az érzést, hogy nem én jutottam ki, a következő évben már tudtam, mivel jár a szavazatgyűjtés. Jó előre elkezdtem leírni az ötleteimet a nevezési videóval kapcsolatban, hogy kikhez szeretnék majd eljutni, kikre számíthatok. Ennek ellenére is rengeteg álmatlan éjszakát és stresszes napot éltem át. Nagyon nehéz volt bármi másra fókuszálni, hiszen nyerni szerettem volna, tudtam, hogy mindent bele kell adnom. A munkahelyemen alig voltam jelen szellemileg, a barátnőimmel nem tudtam másról beszélni, csak a szavazásról. Péntekenként anyukámmal sütiket sütöttünk, hogy a karácsonyi vásárban a szórólapokkal együtt tudjam majd kiosztani egy-egy szavazat reményében. Szerencsére rengetegen segítettek. Több ismert ember osztotta meg a felhívást, és rengeteg újságíró, riporter szívügyeként kezelte az én kis dédelgetett álmomat.
Először láttam a sarki fényt
Végül nagyon magas szavazati különbséggel elsőként kerültél be a régiódból.
Igen, 38.110 szavazatot gyűjtöttem össze. Amikor előző évben nem én jutottam ki, nem szerettem volna hallani az élménybeszámolókat, látni a videókat, én magam akartam mindezt megélni. Minden létező eszközzel arra törekedtem, hogy a második alkalommal már elkerüljem a kudarcot. Az eszeveszett posztolás, szavazatgyűjtés közben minden szombaton kikapcsoltam két-három órára, és „az utca emberére” bíztam magam: a karácsonyi vásárban szórólapoztam. Rengeteg kedves emberrel találkoztam, akik segítettek és mindig jó érzéssel tértem haza.
És a lényeg: milyen volt az út?
Az élménylista végtelen… Életemben először aludtam sátorban mínusz húsz fokban. Először láttam a sarki fényt. Megtanultam együtt élni a természettel, élvezni azt, még akkor is, ha úgy fúj a szél, hogy vágja az arcodba a jeges havat, és fizikai képtelenség felállítani a sátrat.
Megtanultam türelmesnek és megértőnek lenni, hiszen egy hosszú nap után más is legalább annyira fáradt volt, mint én. A legnagyobb tanulság, élmény pedig talán az volt, hogy rájöttem: a boldogságot számomra nem egy új óra, telefon vagy cipő jelenti, mint azt korábban hittem, hanem a szabadban töltött idő a kutyákkal. A túra alatt fogalmazódott meg bennem, hogy én ezzel szeretnék foglalkozni. Az expedíció során rengeteg barátom lett. Volt, hogy csak ültünk a tűz körül, beszélgettünk, nevettünk és élveztük az együtt töltött időt. Telefon és internet nélkül.
Megtanultam együtt élni a természettel
Az élet más területein is hasonló szenvedéllyel élsz?
Sokszor kapom meg, hogy nem ilyennek hittek az emberek: sokkal zárkózottabb, mogorvábbnak gondoltak a hétköznapokban. Egy életvidám, viccelődő lánynak tartom magam, és bár idegenekben nehezen bízom meg, azért mindenkivel jól kijövök. Sok mindenben szeretnék változni, de amit szeretek magamban, az az, hogy független és bátor vagyok. Nem nagyon kell noszogatni, hogy megcsináljak valamit. Ámbár szorgalmas csak akkor vagyok, ha érdekel is az adott feladat. Például az iskolában is csak azokra a tantárgyakra tanultam, amiket szerettem. Nálam a kutyázás biztosan ilyen. Mindig is tudtam, hogy imádom az állatokat, szeretek körülöttük lenni, de sosem tudtam, hogyan is tudnék megélni a szenvedélyemből. Huszonöt évesen végre rájöttem, és szeretném ezt életstílusként űzni a hátralévő életemben.
Hálás vagyok a szüleimnek, hogy megtanítottak az állatok tiszteletére
Ezek szerint váltottál, hiszen korábban irodai munkád volt.
Miután felmondtam otthon, tavaly szeptemberben kiköltöztem Kirunába, Észak-Svédországba, ahol öt hónapot dolgoztam túravezetőként összesen százhuszonhat kutyával. A jéghotellel együtt dolgoztunk, és vittük el kutyaszánozni az oda látogatókat. Jelenleg Koppenhágában élek, ott tanulok, befejezem az iskolát, de nyáron már megyek is vissza Kirunába, hogy újra az állatokkal dolgozzam, és felkészüljünk a következő szezonra.
Mitől ilyen különleges az a hely, hogy ennyire megfogott?
Rengeteg jó élményt szereztem. Talán a legfontosabb, hogy élveztem a mindennapokat, öröm volt a munka, és elégedetten feküdtem le. Amikor a kolléganőm megkért, hogy segítsek neki kutyákat felkészíteni a versenyre, az abban merült ki, hogy hat órán keresztül szánoztunk. Mindketten zenét hallgattunk, követtem őt az útvonalon, amit kigondolt. Hat kutyával a szán előtt egész nap megállás nélkül kint voltunk. Egy másik alkalommal az egyik barátommal elmentünk motoros szánozni, és versenyeztünk a befagyott tavon. Amikor megéheztünk, tüzet raktunk és forraltunk vizet a kávéhoz, megettük az előre csomagolt szendvicset. De talán
a legszebb és legemlékezetesebb élményeim azok, mikor este munka után elmentem sétálni, és a sarki fény világította meg az utamat. Szeretem, hogy átadhatom a kutyák iránti szenvedélyemet az oda érkező turistáknak, és megmutathatom nekik, hogy milyen élménytelivé lehet tenni a téli, hideg időszakot is, mikor legszívesebben mindenki bent kuckózna.
Kutyaszánon
Elmondhatod, hogy sikerült az álmaid mindegyikét megvalósítanod. Szerinted miért?
Ahhoz, hogy valaki elérje a céljait, először is meg kell találnia őket. Szerintem erre a legjobb mód, ha néha kitörünk a szürke hétköznapokból. Mindenki különböző, mindenkinek más céljai, vágyai vannak az életben. Van olyan ismerősöm, aki imádja az irodai munkáját, a stabilitást az életében. Tudja, mettől meddig kell dolgoznia, jól megszokott napirendje van. Nekem is ilyen volt ez mindaddig, amíg haza nem tértem a Polarról. Akkor azt éreztem, hogy nem vagyok jó helyen, nem élvezem többé azt, amit csinálok.
Amikor eljutsz arra a pontra, hogy ez így nem mehet tovább, és ha még érzed is magadban az energiát, a változtatás vágyát és a megingathatatlanságot, akkor igazán szerencsés vagy. Amikor felmondtam a munkahelyemen, és kiköltöztem, kaptam hideget-meleget. Mégis fontos, hogy kitartsunk a döntéseink mellett, és tudjuk, hogy mit akarunk, hiszen ez az önmegvalósítás alapja. Azt érzem, hogy amikor az ember felnőtt lesz, senki nem fogja noszogatni. Senki nem fogja számon kérni, hogy megcsinálta-e a teendőit, senki sem fogja majd a kezünket, nekünk kell megcsinálnunk a feladatainkat.