A Ripost, a Lokál és egyéb lapok januárban azt írták, hogy a tizennyolc éves Nagy Blanka rosszul tanul, sokat hiányzik, és valószínűleg nem fog leérettségizni. Most pontosították: az első félévben tíz elégtelent és kilenc elégségest kapott. De miért is kellene, hogy fejben gyorsan összevessük Nagy Blanka és egy átlagos tinédzser félévi elégtelenjeinek számát? Vajon az, hogy a lány egy decemberi tüntetésen felszólalt, magyarázza ezt a nagy érdeklődést?
Valójában maga Nagy Blanka személye sem érdekelt eddig, ahogyan másé sem, aki bármilyen nyilvános eseményen véleményt nyilvánított. Aki civilként pódiumra áll, hogy elmondja a véleményét, állampolgári jogát gyakorolja. Az minősíti, amit mond, nem pedig az, hogy
egyébként mekkora a cipőmérete, mi a kedvenc étele, hord-e tangabugyit, vannak-e rossz érdemjegyei az iskolában.
Mindez akkor válik érdekessé, ha kifejezetten arról szeretné valaki elterelni a figyelmet, hogy az illető tényszerűen mit mondott. Olyankor rögvest előkerül az illető nemi hovatartozása, a haja színe, szexuális irányultsága – bármi, ami az illetőt azok szemében, akik őt lejáratni szeretnék, minősíti.
Álljunk itt meg egy pillanatra! Miért is kell valakit ab ovo lejáratni? Nem egy köztörvényes bűnözőt, nem egy politikust – bocs, tényleg, hogy egy mondatba foglalom őket, csakis a gondolatmenet miatt –, nem egy maffiavezért, nem egy hivatásával visszaélő korrupt hivatalnokot, hanem egy tizennyolc éves kamaszlányt: Nagy Blankát a tizenkettedik céből (?)! Mi másért, mint példastatuálás végett. Hogy ne legyen eztán kedve senkinek.
Nem bűnözni, brancson kívüli politikusnak, maffiózónak állni, pozícióban pénzt, előnyt elfogadni, nem, azzal nincs gond. De véleményt nyilvánítani…?!
Most túllépnék azon, hogy én magam mennyire kedvelem, ha valaki nyilvánosan „arcon baszódozik”. Azért lépnék túl, mert annak a „diskurzusnak” a szereplői után, akik őt emiatt „leútszéliribancozták”, majd „leszerencsétlennyomorultócskakisprolizták” – leckét adva abból, milyen a nyilvánosság előtt vállalható közbeszéd –, erről nincs mit mondani. Amúgy azt gondolom, hogy színpadon a meztelenségnek, közbeszédben a káromkodásnak igenis helye lehet. Ha fokozza a drámai erőt, ha vicces, ha mással nem helyettesíthető kifejezőeszköz, akkor elfogadható. Lehetőleg Nádasi-, Esterházy- vagy Tandori-szinten.
Nagy Blanka a munka törvénykönyvének az önkéntes túlmunkaidő bővítéséről szóló módosítása elleni tüntetésen január 19-én (Fotó: MTI/Mónus Márton)
A legkedvesebb irodalomtörténet-tanárom oly gyönyörűen tudott kurvaanyázni, hogy az veretes esztétikai alátámasztást adott elemzése tárgyának. No, hát a Nagy Blankáé nem az a „káromkodásból katedrálist” színvonal. Nem is ezért szeretjük. Nem is a történelemdolgozatáért. Igazából volna még mit tanulnia. De ha elég érett ahhoz, hogy – nagykorú lévén – az idei választásokon leadja a voksát, akkor ahhoz is joga van, hogy nyilvánosan véleményt formáljon az oktatásról. Elvégre eltöltött benne elég időt.
Ez a kamaszlány olyan, amilyen, de mindenekelőtt csuda bátor, ha
ahelyett, hogy a közösségi oldalakon kismacskás posztokat osztogatna, karakteres nézeteket formál az iskolarendszerben megszerezhető tudás értékéről, és kiáll a tüntető tömeg elé, hogy ezeket elmondja.
Nem csoda, ha kiverte a biztosítékot. Most meg még tetézi, csak nem hagyja abba: perel, fészbukol rendületlen, és nem hajlandó félni. Azt állítja ráadásul, hogy az ember értékét nem igazán minősíti, hogy egyese van-e bioszból, vagy ötöse. Speciel az az iskola, ahová jár, csak megtanította fontos dolgokra, ha ilyen nézetei vannak, megjegyzem.
A másik oldalon viszont jól mutatja a háttérben settenkedő lejáratók „szakmai” színvonalát, az elvárható alaposság teljes hiányát, hogy még csak egy rendes „bűnt” sem tudtak róla előásni. Én, ha ilyesmivel bíznának meg, biztos nem a bukását jósolgatnám (még megvádolnának is, hogy én intéztem el), inkább arról eresztenék szárnyra jókora „fake news”-t, hogyan árulta el a barátait, és ki mindenkit kellett szeretnie a szertárban ahhoz, hogy egy nagy politikai rendezvény szónoka lehessen. Ha már álhír, legyen ordas! Az se baj, ha nem igaz. Legfeljebb lesz egy újabb helyreigazítás, ahogyan eddig is volt már néhány. Egy tényfeltáró vénájú sajtómunkásnak, aki (állítása szerint) meg tud szerezni bírósági eljárásban előterjesztett, személyiségi jogokkal védett bizonyítékokat, annak igazán semmiség bármivel is előállnia. Volna rá igény. Egy ország követeli immár, hogy megtudjuk, le tud-e érettségizni Nagy Blanka!