Hivatalos levelek kerültek elő a nádasból Veresegyházon

Suhajda Zoltán | 2019. Április 30.
A helyiek szemétszedés közben bukkantak egy köteg levélre. A posta vizsgálatot indított.

A nádasból került elő egy köteg hivatalos levél Veresegyházon. A 40-50 borítékban csekkek, bankszámla-kivonatok, bírósági értésítők voltak. A levélköteget a helyiek találták meg, amikor szemetet szedtek egy horgásztó környékén – számolt be az RTL Klub.

Mint kiderült, néhány utcában hetek óta gond van a kézbesítéssel, volt, akinél a telefont vagy az áramot kapcsolták ki, mert egyik hivatalos felszólítást sem kapta meg, máshol pedig egy címre dobták be más levelét.

A város egyik Facebook-csoportjában a helyiek azt írták, máskor is előfordult már, hogy nem érkeztek meg a hivatalos levelek, sőt külföldi csomag is eltűnt.

A Magyar Posta közölte, hogy vizsgálat indult az ügyben, az előkerült levelek felét pedig azóta kivitték a címzetteknek. A többi küldemény viszont annyira megrongálódott, hogy azokat pótolni kell. Akinek kára származott a késedelemből, azt a posta megtéríti.

Exit mobile version