A szomszéd verhette agyon a terápiás malacokat

nlc | 2019. Június 17.
A környéken több állatot is megkínoztak az utóbbi időben.

Az amerikai Sunnie Howell csütörtök este arra ért haza, hogy három terápiás malacát brutálisan összeverték. Ketten közülük, Honey és Pigrawk belepusztultak a támadásba, míg a harmadik állat, Gipsy megsérült.

„Nem azt érdemelték, hogy ilyen brutális haláluk legyen. Sokan szerették őket” – mondta az asszony, aki érthető módon rendkívül szomorú és dühös a történtek miatt. Mindent megtesz a megmaradt malac felépüléséért, és azért, hogy megtalálja a tettest. 

Honey és Pigrawk, a brutális támadás áldozatai (Facebook/Sunny Howell)

Elképzelhető, hogy a szörnyű tettet Howellék egyik szomszédja követhette el. Korábban a városvezetésnél is panaszt tettek már a malacaik miatt, illetve kettőt közülük el is loptak. A környéken ráadásul az utóbbi időben több állatot is megtámadtak és megkínoztak.

1300 dolláros, vagyis mintegy 375 ezer forintnak megfelelő összegű nyomravezetői díjat ajánlottak fel annak, aki segít kézre keríteni a tettest.

via

Exit mobile version