Tömegével keresi a dolgozókat a Posta, a MÁV, a BKV és a Volán

nlc | 2019. Július 17.
A MÁV-nál több mint 1000 álláshely betöltetlen, de a Volánnál sem sokkal jobb a helyzet.

A Magyar Postánál csaknem 250, a MÁV-nál 1000-1100, a Volán-társaságoknál 900, míg a BKV-nál 150-200 álláshely betöltetlen – tudta meg a Népszava az érintett vállalatoktól.

A Magyar Postánál az állások 1 százaléka betöltetlen, ami jelentős javulás ugyan, de szükség lenne többek között kézbesítőkre, csomagfeldolgozókra és gépjárművezetőkre is. 150 üres álláshelyet már általános iskolai végzettséggel is be lehet tölteni. A bérek az elmúlt három évben 40,4 százalékkal emelkedtek a cégnél, egy kézbesítő nagyjából bruttó 210 ezer forintot keres.

A MÁV-csoportnál 2,5-3 százalékos a létszámhiány, ami a tartósan betegek nélkül értendő. Kevés a váltókezelő, pénztáros, tolatásvezető, jegyvizsgáló, járműszerelő, biztosítóberendezési és távközlési műszerész, felsővezeték-szerelő, forgalmi szolgálattevő és mérnök. Egy jegyvizsgáló fizetése bruttó 270 ezer forint körüli.
 

Menetrendszerűen közlekedő buszokon hirdetve keresnek buszvezetőket a BKV járataira (MTVA/Bizományosi: Róka László)

A Volánbusznál 5 százalék körüli a munkaerőhiány, főleg autóbusz-vezetőkre és járműkarbantartókra lenne szükség. A cég toborzóbusszal járja az országot, hogy megismertesse a munkalehetőségeket. A szakszervezetek szerint viszont újabb béremelés nélkül jövőre akár le is állhat a közúti távolsági közlekedés.

A BKV-nál az állások 1,5-2 százaléka betöltetlen, leginkább fizikai dolgozókból van hiány, a legnehezebb pedig a járművezetők pótlása. A vállalat június végén átfogó toborzási kampányba kezdett, a  felhívások a járműveken és a megállókban is láthatók lesznek, de digitális platformokon is folyik a kampány. Egy kezdő sofőr nagyjából 200 ezer forintot keres.

Exit mobile version