Újabb két kutyát mérgeztek meg Szentendrén

Zimre Zsuzsa | 2019. Július 25.
Július elején több kutya is fagyállómérgezés áldozata lett. Az eset most kétszer is megismétlődött.

Újabb két kutya lett mérgezés áldozata Szentendrén – derül ki egy Facebook-bejegyzésből, melyet az esetekhez közel álló források is megerősítettek. Nem ez az első eset, a város több pontján (Egres út, Stromfeld utca, Vasúti villasor, Acél utca, Csabagyöngye utca) is fagyállóval mérgeztek kutyákat június végén, illetve július elején. Benedek Bianka, a Blasius rendelő orvosa elmondta, hogy náluk már két kutyát is el kellett altatni, mert nem lehetett megmenteni az életüket. Most úgy tűnik, valaki újra mérgezett ételt tett ki, így a helyiek arra figyelmeztetik egymást, hogy csak pórázon, a gazdi közelében sétáltassák kutyáikat. Információink szerint a most megmérgezett állatok egyike is elpusztult, a másikért még küzdenek az orvosok. A helyi csoportokban többen pénzjutalmat ajánlottak fel, hogy kiderüljön a mérgező kiléte.

Korábban Budakalászról és Surányból is jelentettek mérgezéses eseteket, de nem lehet tudni, hogy ezek az ügyek összefüggésben vannak-e egymással. 

Az esetek kapcsán megszólalt a város polgármestere, Verseghi-Nagy Miklós is, aki bejegyzésében azt írja: a rendőrség segítségét kérte az ügyben, valamint felszólította a városi rendészetet, hogy minden mérgezéses esetnek járjanak utána. 

Az ügyben kerestük a Pest Megyei Rendőrkapitányság sajtóosztályát, akik megkeresésünkre arról tájékoztattak, hogy egy feljelentés érkezett hozzájuk Szentendréről, ez alapján állatkínzás vétségének gyanújával indítottak vizsgálatot. 

Fagyállómérgezés

A fagyálló, vagy más néven etilén-glikol veszélyessége abban rejlik, hogy jó ízű, édeskés, ezért az állatok – főleg a macskák – előszeretettel nyalják fel. A bélcsatornából gyorsan felszívódik, és a májban valamint a vesében választódik ki. A folyamat hatására kalcium-oxalát kristályok képződnek, amelyek visszafordíthatatlanul tönkreteszik a vesét. Jellemző tünetei a mérgezésnek a kiszáradás, hányás, furcsa, zavart viselkedés, kellemetlen lehelet. Ha a gazdi nem észleli 8-12 órán belül a bajt, az állat nagy valószínűséggel menthetetlen. A kezelés során vénásan juttatnak alkoholt a szervezetbe.

Exit mobile version