Most, hogy a vége felé közeledik a vakáció, és fogyóban a felnőttek szabadsága valamint a nagyszülők türelme, csábító lehet a gondolat, hogy a gyerekek akár egyedül is otthon maradhatnának, amíg a szülők dolgoznak. De jó gondolat ez?
Amikor nyár elején egy kislány meghalt egy tragikus balesetben, mert a testvérek felügyelet nélkül töltötték az időt a játszótéren, sokakban felvetődött a kérdés: hány éves kortól lehetnek egyedül a gyerekek a szünidőben? Azok a szakértők, akik pontos számot mondtak, általában tizenkét éves kor körül húzták meg ezt a határt. Csakhogy nagy különbség lehet két tizenkét éves gyerek között – hívja fel a figyelmet Csikós Gábor pszichológus, a Budapest Pszichológia munkatársa. „Míg az egyikük még bőven rajzfilmeket néz, addig a másik már teljesen önálló. De azt semmiképp nem javasolnám, hogy ebben a korban több órára, pláne egész napra egyedül legyen egy ekkora gyerek. Nem feltétlen azért, mert baja esne, inkább azért, mert ezzel aránytalan terhet teszünk a vállára, és nem biztos, hogy ekkora korában már meg tud felelni egy ilyen elvárásnak.”
Felelőtlenség? (Fotó: Profimedia)
A szakember szerint ha megnézünk egy öt és egy tíz év körüli gyereket, a nagyobb természetesen sokkal érettebbnek, okosabbnak és ügyesebbnek tűnik. De attól még ugyanúgy gyerek – figyelmeztet. „Az igaz, hogy a gyerekekben is van egyfajta alapigény a gondoskodásra, a másik óvására, és ezt praktikus is lehet kihasználni, mert segít a felelősségvállalás megtanulásában. De maradjon ez inkább csak gyakorlás, kis lépésekben.”
Csikós Gábor azt is hangsúlyozza, hogy bár veszélyek mindenhol vannak, nem mindegy, hogy otthon hagyunk felügyelet nélkül egy gyereket, vagy szabadtéren. „Utóbbi nehezebben kiszámítható, de otthon is vannak olyan kockázatok, amikre talán mi nem is gondolunk. Hiszen azt tudják, hogy nem szabad kihajolni az ablakon vagy éles tárgyakkal játszani. De a bajhoz elég például annyi is, hogy egy gyerek fémtárgyat tesz a mikrohullámú sütőbe. Úgyhogy ha magukra is hagyjuk a kicsiket rövidebb időszakra, legyen azért felnőtt elérhető közelségben.”
A pszichológus szerint jó volna, ha jobban lehetne számítani a tágabb közösségre, például a szomszédokra, de manapság erre nemigen hagyatkozhatunk. Az viszont biztosan nem megnyugtató, ha egy gyerek csak egy másik gyerekre számíthat, még ha az a testvére is, és ha nagyobb is nála. „Magára a nagyobb testvérre sincs jó hatással, ha hirtelen szülői szerepbe kényszerítjük. Sokféleképpen megélheti, lehet megtiszteltetés számára vagy épp szorongáskeltő. De semmiképp nem komfortos neki ez a helyzet: túl hamar fel kell nőnie, miközben számára még nehézséget jelent mindig jól dönteni. Sok lesz az etikai dilemmája is: most gyerek vagyok vagy anya szövetségese? Sokuk erre úgy reagál, hogy elkezd zsarnokoskodni a kis tesóval. Ha mindenképp erre kényszerülünk, akkor legalább fokozatosan vezessük rá az új szerepre, és tegyük meg, hogy jól körülírjuk a feladatait. Ne csak ennyit mondjunk neki, hogy vigyázz a testvéredre!”