Csak ez hiányzott: kiderült, hogy a #metoo kampány kétéves évfordulója után pár nappal a vak komondoros Balogh József megméretteti magát az októberi önkormányzati választáson. Nem kíméljük magunkat a részletektől, főleg, hogy adott esetben azok másnak a valóságot, a napi rutint jelentik egy teljes házasságon át, és ebben magyar nőként ma is sokan, sokféleképpen osztozunk.
Tehát: Balogh József egykori fideszes, fülöpházi polgármester. 2013-ban a fia lakodalma után részegen megverte az élettársát, az asszony pedig súlyos arccsontsérülést szenvedett. Mint később kiderült, kezdésnek a férfi ököllel többször is a nő arcába ütött, majd a fejét a terasz korlátjába verte. A durva bántalmazás után a kecskeméti kórház hivatalból feljelentést tett, mire Balogh Józsefnek volt képe azt nyilatkozni, hogy
Terike csak azért sérült meg, mert átesett a vak komondoron.
A történet akkor nemcsak azért ment nagyot, mert egy választott, regnáló politikusról, egy helyi kiskirályról derült ki, milyen „mintaférj” – Balogh egyúttal a családon belüli erőszak elbagatellizálásának fedett pályás hazai rekordját is felállította. Persze, a vak komondor országa nem akkor lettünk, de legalább találó nevet kaptunk arra, miként is mennek a dolgok Magyarországon – már ha addig nem tudtuk volna, hogy hol élünk, és hogy (nőként néha) hol a helyünk. Párkapcsolati erőszak (ahogy korábban), úgy továbbra sem létezett, pusztán butácska, ügyetlen, csetlő-botló nőcskék kódorognak mindenfelé, akik képtelenek vigyázni a lépteikre. Utólag „persze” még maga Terike is mentegette élete párját, de
pontosan tudjuk, hogy a bántalmazók a családon belüli erőszak áldozataival micsoda kifinomult manipulációval képesek elhitetni, hogy megérdemlik azt a bizonyos atyai pofont.
A sztori azóta számtalan kanyart vett:
- Baloghot elítélte, majd kvázi felmentette a kecskeméti törvényszék.
- Pártja kizárta (ő pedig kilépett a parlamenti frakcióból), de független polgármesterként 2014-ben újból tudott nyerni.
- Mellékszál, hogy közben elpusztult a vak komondor.
Balogh erre kontrázik, idén újráz, és tettre készen dolgozna a helyi közösség és az ország felvirágoztatásáért. Nagyvonalúan tegyük hozzá, Fülöpháza híres nőverője az évek során tanult annyi önkritikát, hogy most nem a polgármesteri székre, szerényen csak egy helyi képviselői posztra pályázik. A hatalom ettől még (pont, mint az erőszak) továbbra is a családban marad. Jelen pillanatban ugyanis Balogh lánya Fülöpháza polgármestere, és ő jelölteti magát most is a feladatra.
Balogh József, Fülöpháza volt polgármestere az ítélethirdetésen, 2016-ban (Fotó: MTI / Ujvári Sándor)
Bizalom?
Mindezek után az első és a második úrinős indulat is a következő kérdéseket szüli:
- Balogh úr, maga mégis hogy az istennyilába nem szégyelli magát?
- Hát nem gondolja, hogy semmi keresnivalója a közéletben?
- Tényleg azt állítja, hogy képes felelősséget vállalni a helyi ügyekért?
- Tényleg újból az emberek bizalmát kéri? Azok után, hogy egyértelműen kiderült a bíróságon is, hogy még a családját sem tudja megvédeni saját magától, azaz a privát kis agressziójától? Attól, ami kórházba juttatta az élettársát, azaz azt a nőt, akit maga – elvileg – szeret?
Nem kell minden egyes napvilágra került bántalmazásnak tökéletes karrierlenullázással végződnie; ahogy fővesztéssel, teljes vagyon- és birtokelkobzással és átokkal sem kell sújtani negyedíziglen az erőszaktevőket. Elvileg arra való az igazságszolgáltatás, hogy kivizsgálja ezeket az ügyeket, majd példásan és arányosan megbüntesse az elkövetőket. Csakhogy a rendszerváltás óta Magyarországon egyetlen jogalkotó sem tudott mit kezdeni a családon belüli erőszak jelenségével. (Sőt, a jog szerint a családon belüli erőszak 1989 előtt pláne nem létezett.) Szűk mezsgyén lavírozunk, amikor hivatalból meg akarunk védeni valakit a családon belüli erőszaktól. Hasonlóan vékony határvonal ez, pont mint ami a szerelmet és a gyűlöletet is képes elválasztani. Az egyik oldalon ott van a magánélet, a privát szféra és annak védelme, illetve a hozzájuk fűződő jogaink, a másikon pedig a szükséges védelem, amit a hatóságok az áldozatoknak tudnak nyújtani.
Kinek meddig van jogosultsága, vagy épp mikor van kötelessége ebbe beavatkozni? Meddig vagyunk képesek egyedül küzdeni a bántalmazó ellen? Hogyan lehet a bántalmazásos ügyeket érdemben és emberségesen kivizsgálni? Amíg a kérdéseket nem tisztázzuk, viszonylag nehéz lesz a mostaninál hatékonyabb, az áldozatoknak valós segítséget nyújtó rendszert felállítani. Közben az sem véletlen, hogy Balogh József és társai sem lesznek a remény rabjai. A súlyos testi sértést megúszhatják pénzbírsággal és felfüggesztett börtönnel.
Akibe viszont szorult némi igazságérzet, valahogy kevésnek érzi a vak komondorra mutogatás utáni ítéletet,
mivel pontosan tudjuk, hogy a bántalmazás nem csak a testet nyomoríthatja meg – ugyanolyan vagy még mélyebb sebeket hagy a lelkünkön. Hosszútávon maradandó, akár életre szóló traumákat okozhat, végezhet az önbizalommal, az önbecsüléssel és az emberekbe, a boldog párkapcsolatba vetett hittel. Gyakori tapasztalat, hogy van, akinek a bántalmazó kapcsolatból szabadulva is örök félelem, állandó vesszőfutás lesz az élete. Az abúzust pszichés betegségek követhetik, például a depresszió, a PTSD, ezeket pedig kezelni kell, sőt akkor is ott lesznek, ha egy-egy esetben ítélet születik, de nem: érdemi változásra ezen a téren addig bizton nem számíthatunk, míg a legfelsőbb szinteken nem ismerik el őszintén, hogy a családon belüli erőszak igenis létezik, és hogy egy súlyos, kiterjedt, szinte mindenkit érintő társadalmi jelenségről van szó. Mindezt Balogh József szintjén is ki kell mondani, de ez odafent mintha senkinek nem állna érdekében. Miféle rendszer, miféle ország az, amelyik hagyja politizálni, és nem veti ki magából az ilyen alakokat?
Felmerül a társadalom felelőssége is
Főleg azoké a szavazóké, akik továbbra is kérdés nélkül behúzzák az X-et egy, a nőkre veszélyes, gátlástalan gazemberre. Rá szavazva, még ha hallgatólagosan is, de hozzájárulunk a status quo fennállásához, és szemet hunyunk a bántalmazás felett, tehát elmarad a társadalmi igazságszolgáltatás, és továbbra is lehet az áldozatokkal kegyetlenkedni – bűntudat nélkül. Dupla csavar, hogy ezen a téren kettészakadt a társadalom. A közvélemény hajlamos túlbüntetni, szakmai és emberi mivoltukban is teljesen lenullázni azokat, akik a bántalmazás kategóriájában a töredékét sem követték el annak, mint Balogh. Ők azok, akik valószínűleg nagy dózisban kapják meg azt az indulatot (is), ami a durva bántalmazásos ügyeiket tökéletesen megúszó Balogh József-félék után marad. A következmények nélkül maradó bántalmazás miatt érzett frusztráció viszont ott marad a levegőben; bizalmatlanságot és reménytelenséget szül, majd beeszi magát a lelkekbe és az emberek közti kapcsolatokba. Innen indulunk, amikor megpróbálunk a hatalommal erősen összefonódott családon belüli erőszak ellen küzdeni.