Szív alakú fák nőnek Baján – fotó

nlc | 2019. Szeptember 23.
A barátok temploma mögött bukkant rájuk egy szerencsés fotós.

Nem mindennapi alakú díszfákat kapott lencsevégre Király Attila fotós Baján. A két szív alakú fa a Bartók Béla utcában lévő Páduai Szent Antal-templom és Plébánia mögötti parkolót övező fasorban áll.

A fotós a 24.hu-nak azt mondta, szombaton a városban sétált, és teljesen véletlenül pillantotta meg a szív alakú fákat. Annyira magával ragadta a látvány, hogy rögtön elő is kapta a fényképezőjét.

Király Attila egyébként tavaly már díjat is nyert egy másik szívecskés fotójával: a Kotor szíve című alkotása harmadik lett az erdélyi Szívecskék a természetben című fotópályázaton.

A siker után úgy döntött, idén is indul a versenyen, így a lehető legjobbkor kerültek elé a különleges bajai fák.

(Kiemelt képünk illusztráció.)

Exit mobile version