nlc.hu
Aktuális

11 év után kezdett rendetlenkedni a transzplantált Fanni szíve

8 évesen kapott új szívet, ismét az életéért küzd Fanni

A 19 éves lány cukrásznak tanul, és arra készült, hogy megsüsse anyukája legfinomabb szülinapi tortáját.
Kórházi monitor

Ambarus Fanni 8 éves volt, amikor 2012-ben új szívet kapott a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben. 11 évig, azaz egészen mostanáig zökkenőmentesen élte az életét, 2 héttel ezelőtt azonban minden megváltozott.

– Fanni szívizomgyulladással született, 8 éves volt, amikor rohamosan romlani kezdett az állapota. Ugyan ránézésre fel sem tűnt, hogy baj lenne vele, ám a szívizmában nem maradt tartalék. Ez azt jelenti, hogy a keringést támogató gyógyszereket folyamatosan elégette a szíve, nem raktározta el. Egy keddi napon került fel a hazai transzplantációs listára, csütörtökön az Eurotranszplant nemzetközi szervcsereszervezet listájára, hétfőn pedig már kaptuk is a riasztást utóbbitól. Így ő volt az első gyermek az országban, aki külföldről kapott új szervetmesélte a Blikknek Ambarusné Balogi Melinda, Fanni édesanyja.

Fanni akkor hamar felépült a szívátültetést követően, kicsit több mint egy hónap után el is hagyhatta a kórházat. Újra élhette megszokott életét, még testnevelésből sem volt felmentve. Csak az étkezéssel és a higiéniával kapcsolatos szabályokat kellett szigorúan betartania.

– Most 19 éves, és egyszerűen nem tudjuk, mi történt. Két héttel ezelőtt a kilökődés tüneteit produkálta, nehezen lélegzett, puffadt, víz volt a hasában és a mellkasában. Azonnal feljöttünk Budapestre, kiderült, hogy a kilökődés utolsó fázisában járt. Annak ellenére, hogy azonnal megkapta a legerősebb kilökődésgátló szereket, szombaton a CT közben leállt a szíve, pontosabban a teljes jobb szívkamra – csuklott el az édesanya hangja. – Hatszor élesztették újra. Mindez napközben történt, a kezelőorvosa csak este fél kilenckor hívott fel, addig nem tudtam róla semmit. 

Fannit jelenleg altatásban tartják, hogy regenerálódjon a szervezete, az állapota szerencsére biztató: – Hétfőn azt mondta az orvosa, hogy egyre erősebb a jobb oldali kamra, így a szíve már csak minimális keringéstámogatást kap. Sokkal stabilabb az állapota, látjuk rajta, hogy erős és hogy küzd. Nagyon bízunk abban, hogy folytatja a szíve a munkát. 

Fanni cukrásznak tanul, nagyon szeret sütni. Anyukájának megígérte, hogy szülinapjára, amit március 8-án ünnepel, megsüti a tortáját. – Addig biztosan nem lesz ünneplés, míg be nem váltja az ígéretét! – mondta az anyukája.

Így segíthetsz Fanninak

A család kiadásai nemcsak a transzplantáció után, hanem most is jelentősen megemelkedtek. Amint Fanni kijön a kórházból, szigorú szabályokat kell majd betartania. Felépülését a következő számlaszámon keresztül támogathatod:

Ambarus Fanni

Számlaszám: 11773449-02638003 (OTP Bank)

Fotó: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top