Először szólalt meg a megkéselt tanár, akár 15 évet is kaphat az őt összeszurkáló diák

Brájen | 2019. December 07.
Erős fájdalmai mellett gyötrő lelki traumával kell megküzdenie a pedagógusnak. Késelő diákja akár 15 év börtönt is kaphat.

A győri Jedlik Ányos szakgimnázium fizika-matematika szakos tanárnője, akit órán késelt meg 17 éves diákja, kórházban lábadozik. A hátát és a kezét érték a szúrások, az alkarját már meg is műtötték, nincs életveszélyben. B.-né N. Mónika fizikailag teljesen felépül majd, a napokban haza is engedhetik – írja a Bors.

 „Köszönöm, jól vagyok, de még nem tudok nyilatkozni”mondta a bulvárlapnak elcsukló hangon.

Mónika a rá támadó 17 éves H. András Csaba osztályfőnöke. A késelő diákról azt beszélik az iskolában, hogy bár eminens, de voltak furcsa pillanatai, enyhe dühkitörései.

A fiú ellen emberölés kísérlete miatt indítottak nyomozást, ezért akár 15 év szabadságvesztésre is ítélhetik, amennyiben nem változik az ügy minősítése például „csak” testi sértésre.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Exit mobile version