Nem tudták fizetni a hiteleiket, több bankot is kirabolt a monori házaspár

nlc | 2020. Január 29.
24 millió forintot tettek ki a hiteleik, a férj pedig elhatározta, hogy bankrablással szerzik meg a pénzt.

Egy monori házaspár 2016 közepére jutott el arra a pontra, hogy különböző saját, valamint családjuk által felvett hiteleik és kölcsöneik összege már mintegy 24 millió forintot tett ki, a törlesztés meghaladta a lehetőségeiket. Ekkor határozta el a férj, hogy egy bankfiók kirablásával próbál meg pénzt szerezni.

2016. augusztus 18-án a férj egy Budapest, X. kerületében lévő bankfiókban arcát eltakarva és kezében egy lőfegyvernek látszó eszközzel több mint kétmillió forint készpénz átadására kényszerítette a pénztárost, majd elmenekült a helyszínről.

(Illusztráció: iStock)

Ezután 2019 nyarán a házaspár immár együtt rabolt ki két bankfiókot is. A feleség vezette az autót a fiókok közelébe, a férj az autóban arcát részben eltakarta, majd a bankban a kezében lévő, lőfegyvernek látszó eszközt az egyik alkalmazottra fogta, így követelte a készpénz átadását. Ezután a helyszínről a felsége által vezetett autóval elmenekültek.

Ezzel a módszerrel a házaspár 2019. június 18-án egy üllői bankfiókból több mint egymillió, míg 2019. július 1-én egy Bugyin lévő fiókból majdnem másfél millió forintot zsákmányolt.

Az ügyben a Monori Járási Ügyészség a házaspár ellen több rendbeli, fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt vádat emelt a Monori Járásbíróságon.

via

Exit mobile version