Meghalt Erős Ferenc

K. B. | 2020. Február 10.
Az elismert szociálpszichológus 73 éves volt.

Fia tájékoztatása szerint 73 éves korában meghalt Erős Ferenc szociálpszichológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

Erős Ferenc (Forrás: Történelemtanárok Egylete / YouTube)

Az 1946-ban, Zalaegerszegen született Erős a legjelentősebb magyar szociálpszichológus volt. Számos pszichológiai témával foglalkozó könyvet írt. Kutatási területei közé tartozott az identitás szociálpszichológiája, a pszichoanalízis magyarországi története, valamint az előítéletek és a társadalmi diszkrimináció. Szerkesztette a Thalassa pszichológiai folyóiratot, és több más fontos szakmai folyóirat szerkesztőbizottságában dolgozott. Utolsó könyve Psziché és hatalom címmel 2016-ban jelent meg.

Halálhírét fia közölte Erős Ferenc Facebook-oldalán, majd az MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény is hírt adott róla.

Exit mobile version