Elképesztő történetről ír a Sky News nyomán a 24.hu.
Tavaly szeptemberben hívta ki egy orlandói iskola a rendőröket egy hatéves gyerekhez, Kaia Rolle-hoz, amiért az „neveletlenül viselkedett, és megrugdosta a személyzet tagjait”.
Az egyik rendőr testkamerája rögzítette, hogy mi történt, eszerint bementek a tanterembe, ahol a kislány nyugodtnak tűnik, és csendben ül. Amikor meglátta az egyik rendőrnél a gyorskötözőt, megkérdezte, hogy az mire való, mire a rendőr azt válaszolta: a kezedre.
A kislány könyörgött, hogy ne vigyék el, sírt és azt ismételgette, hogy adjon neki még egy esélyt.
Miután a rendőr a gyereket a hátsó ülésre ültette, visszament az iskolába, ahol egy alkalmazott megkérdezte, szükséges -e a gyerek megkötözése, mire a rendőr azt válaszolta, ha felnőtt lenne, rendes bilincset kapott volna.
Kaia nagymamája egy helyi lapnak azt mondta, a kislány egy gyógyszer mellékhatásaként súlyos álmatlanságban szenved, viselkedése a kimerültség számlájára írható.
A nő szerint a gyereket bántalmazták, ujjlenyomatot vettek tőle, ő hozhatta el a fiatalkorúaknak fenntartott intézetből.
Az eljáró, a gyereket megkötöző rendőrt elbocsátották, az orlandói rendőrség belső vizsgálatot indított az ügyben.
(via)
(Kiemelt kép: CBSN)
Kapcsolódó cikkek
- Zárkába került, mert tudni akarta, miért igazoltatják
- Rendőri intézkedés után került kórházba, néhány nap múlva meghalt