B-terv: egyre több tanár tanul fizikai munkásnak

Vannak tanárok, akik azt mondják, ez a hobbijuk, kikapcsolódnak a fizikai munkában, azért tanulnak másik szakmát. Mások bevallják, biztosíték nekik, menekülőút. Mindannyian szeretnek tanítani, de félnek a kiégéstől, amit az egyre nehezebb körülmények idéznek elő. Vannak, akik meg sem próbálnak a kihívásokkal szembemenve a hivatásuknak élni, inkább rögtön más szakmában kezdenek.

Magam is pedagógusként diplomáztam elsőre, de sosem tanítottam. Tudtam, hogy bárhol is helyezkedem el a versenyszférában, több lehetőségem, jobb anyagi körülményeim lesznek. Igenis számított pár tízezer forint, ahogy a legtöbb pályakezdőnek számít. Ugyanakkor szerettem tanítani, habár a gyakorlat alatt a legkisebb mértékben sem láttam bele, hogy az osztálytermen kívül mivel jár egy pedagógusi állás. Holott sok egyébbel is jár.

Azóta majdnem két évtized telt el, a helyzet pedig folyamatosan romlott, ami egy kezdő pedagógus szakmai és anyagi kilátásait illeti. Ráadásul ahogy a szakma presztízse és a tanárok megbecsülése csökken, egyre kevesebben választják a tanítói és tanári képzést is az egyetemeken. Vannak, akik elvégeznek ugyan egy szakot, de egy-két év után rádöbbennek, hogy a lelkesedésük és az elhivatottságuk nem elég az albérleti díjra, főleg, ha mondjuk még diákhitelt is nyögnek. Egyszerűen képtelenek megélni, ezért inkább váltanak. Pedig jó szakemberek, akik szeretik a munkájukat.

Mostanában pedig egyre több olyan történetet hallani, hogy két-három évtizede tanárként dolgozó emberek hagyják ott a pályát: megtanulnak valamilyen szakmát munka mellett, vagy olyan állásba mennek, ahová nem kell más képesítés. Ahogy egyre értékesebbé válik a szakipari munka, egyre több értelmiségi, főleg természettudományos végzettségű szakember végez el „kétkezi” munkavállalásra jogosító tanfolyamokat, OKJ-s képzéseket. A tendenciának – számos negatív hatása és egyre inkább belátható katasztrofális következményei mellett – talán egyetlen pozitív hozadéka az, hogy végre megfelelő megbecsülést kaphatnak korábban alulértékelt hivatások.  

Hat év ELTE után körmösnek állt

Krisztina tavaly nyáron angol-magyar szakos tanári diplomát szerzett az ELTE-n, aztán azzal a lendülettel megnyitotta a közalkalmazottak állásportálját, hogy elhelyezkedjen egy számára megfelelő középiskolában, és végre ott állhasson a katedrán a sok csillogó szempár előtt… – a történet így is kezdődhetett volna. De máshogy alakult. A fiatal nő inkább beiratkozott egy kéz- és körömápoló tanfolyamra, melynek elvégzése – nagyjából három hónap – után most ott ül egy szépségszalon műkörmös asztalánál, hogy vendégeinek csillogó körmöket varázsoljon. 

„Szívesen tanítottam a gyakorlatok alatt, szeretem a gyerekeket, a tanítást – meséli Lipták Krisztina (25). – És amikor elkezdtem az egyetemet, még nagyon lelkes voltam. Voltak elképzeléseim, terveim. Aztán a hat év alatt nagyon elfáradtam. Kiváló mentoraim voltak, jó osztályaim jó iskolákban, de a képzésben sokat csalódtam, évről évre. A mi évfolyamunkban vezették be az osztatlan tanárképzést, amit sajnos eléggé megéreztünk, elég nagy volt a káosz. Sokunknak az volt a problémája, hogy nem gyakorlatias a képzés, ennyi erővel járhattunk volna bölcsészkarra is. Egyszer petíciót is írtunk, mert azokkal a könyvekkel, amelyeket tanítanunk kellett volna, egyáltalán nem foglalkoztunk. A képzési rendszer felépítése miatt sajnos nem igazán tudtam együtt járni órákra a barátaimmal, hiányzott a közösség, egyedül éreztem magam. Nem tudom, végül mennyien kezdtek el a pályát, de néhány kivételt leszámítva szerintem az évfolyamból főleg azok mentek el tanítani, akiknek muszáj volt, mert elköteleződtek a KLIK képzési ösztöndíj programjában.”

Mire tavaly nyáron Krisztina a kezébe kapta az oklevelet, elege lett az iskolai légkörből. Egészen mással akart foglalkozni. „A körömápolás, -szépítés már régóta kedves hobbim, adta magát, hogy esetleg pénzt is keressek vele. Belevágtam. Egy soroksári szalonban bérelek asztalt, hónapról hónapra egyre több a vendégem. Ráadásul most helyettesítek egy kolléganőt is, így aztán van alkalmam gyakorolni. Ez azért is jól jön, mert még sok mindent kell vennem, az induló beruházások el is viszik a hasznomat, de amint meglesz minden eszközöm, tudom, hogy kábé kétszer annyit fogok keresni, mint egy kezdő tanár. Úgy, hogy én osztom be az időmet, annyit vállalok, amennyit akarok. Nem bánom a döntésemet, angolos magántanítványaim meg így is vannak. És ki tudja, még az is lehet, hogy egyszer majd visszatérek az iskolába.”

Sok tanár és más értelmiségi képzi át magát

Nemrég szerzett villanyszerelői képesítést dr. Markovics Ákos kétdiplomás fizika-kémia szakos középiskolai tanár, egyetemi kutató. Szerinte mindenkinek meg kellene tanulnia egy szakmát, nem csak akkor, ha váltani akar. „Engem feldobott a tanulás, nagyon hasznosnak érzem ezt a bizonyítványt, és amúgy is az élethosszig tanulás híve vagyok. Megdöbbentő volt, hogy milyen sok értelmiségivel találkoztam a képzésen: voltak közgazdászok, villamosmérnökök, de még bölcsész is. Na, ő mondjuk vért izzadt, de megcsinálta. Hajlamosak vagyunk lenézni a szakmunkásokat, pedig komoly tudással kell rendelkezniük, és a legtöbb szakma egyáltalán nem olyan egyszerű. Jó villanyszerelőkre ráadásul most túlkereslet van, de egyre inkább felértékelődik mindenféle szakipari munka.”

Ákos egyelőre nem tervezi, hogy elhagyja a tanári pályát, habár számára megnyugtató érzés, hogy megnyílt egy másik út, és abban biztos, hogy az új szakmájával jelentősen többet keresne. „Már a saját házunk felújításánál nagyon megtetszett a villanyszerelés, aztán dolgoztam vállalkozó mellett is, akitől sokat tanultam. Látom, mennyiért vállalnak el egy-egy munkát. Ennek ellenére egyelőre legfeljebb csak kiegészítésként, változatosságként szerelek villanyt, azért, mert szeretem csinálni, mert kikapcsolódás. Talán majd a nyári szünetben elvállalok némi villanyszerelést, amúgy maradok az iskolában. Ebben az is benne van, hogy nagyon szeretek tanítani, és az is, hogy sosem hajszoltam a pénzt.” Ez persze nem azt jelenti, hogy Ákos elégedett lenne a fizetésével, nagyon is elszomorítja, hogy egy bolti pénztáros is többet keres nála. „A két diplomámmal és doktori címemmel kétszázezer körül van a havi nettó bérem. Sokáig voltak magántanítványaim, de az nagyon fárasztó, ezért is szerettem volna valami teljesen másba fogni. És az egyetemi kutatómunka sem jelent stabil jövedelmet. Az emberek valamiért azt hiszik, hogy az utóbbi években jól megemelték a tanárok fizetését, ami nem igaz, hiszen csak a kezdők bérét igazították a minimálbérhez. Téves kép él rólunk a társadalomban, és ha tiltakozunk, azt kapjuk, hogy milyen kényelmes dolgunk van.”

A 38 éves tanár mindazonáltal hangsúlyozza, a körülményekhez képest ő még mindig szívesen jár be az iskolába. „Szerintem a gyerekek is élvezik az órákat, és azt is nagyon pozitívan fogadták, hogy villanyszerelő lettem, hiszen ezzel a gyakorlati tudással fizikatanárként is hitelesebb vagyok. Biztatok minden kollégát és értelmiségit, hogy tanuljon szakmát, ha teheti. A változatosság, másféle szemlélet mindenképpen hasznunkra válhat.”

B-terv: faipari technikusnak tanul a matektanár

Nem lát esélyt sem a pedagógusok helyzetének javulására, sem az oktatási rendszer pozitív változtatására László, egy Fejér megyei kisváros matematika-fizika szakos mestertanára, ezért most faipari technikusi képzésre jár. „Muszáj, hogy legyen B-tervem, mert sajnos nagyon úgy néz ki, hogy nem az iskolából fogok nyugdíjba menni – avat be a huszonegy éve pályán lévő, 47 éves pedagógus. – Nem akarok kiégett tanárként utálkozva dolgozni járni, mert szeretek tanítani, és szívesen bevállalok plusz munkákat is a gyerekekért: a legutóbbi hétvégén is hét gyereket vittem Pestre egy tanulmányi verseny országos döntőjére, nyáron, a szabadságom alatt meg általában táborokban segítek. Miközben ilyenekért egy fillért nem kapunk. De a legnagyobb baj az, hogy már képtelenség azonosulni ezzel a rendszerrel, amely teljesen elvált a gyerekek valós életétől. Statisztikák alapján, elefántcsonttoronyban ülve hoznak döntéseket például egy integrált természettudomány tantárgyról, miközben a tanárképzés ezt semmilyen tekintetben sem alapozza meg. Sem erkölcsi, sem anyagi megbecsülésünk nincs, és azzal, hogy a fejünk fölött döntenek szakmai kérdésekben, tulajdonképpen szakmai elismerést sem várhatunk. A faipari technikusi képzés kétéves, mire végzek, talán teljesen meg is érik bennem a gondolat, hogy elhagyjam a tanári pályát. Szeretem teljes erőbedobással csinálni, amit csinálok, nem akarok azok közé a fásult kollégák közé tartozni, akiket már semmi sem érdekel.”

László sajnálja, de megérti a pályaelhagyók döntését. „Nemrég egy fiatal gyakornok kolléga ment el, mert pár hónap után rájött, hogy a kezdő tanári béréből sehogy sem tudja az utazási költségeit és az albérletét finanszírozni. 130 ezerből nem is lehet. Nekem három gyerekes apaként, 21 év munkatapasztalattal, mestertanárként 300 ezer a nettó fizetésem. Ez a mi szakmánkban elég jónak számít, viszont ha csak azt nézzük, hogy jóval kevesebb, mint a magyar átlagbér, akkor érthető, miért van egyre kevesebb tanár. Nem tudom, néhány év múlva ki fog matekot és fizikát tanítani úgy, hogy alig vannak a tanárképzőn. Az én időmben még közel négyszázan voltunk ezen a szakon az egyetemen, ma már jó, ha a tizede van, akik közül nagyon valószínű, hogy jelentős arányban lesznek azok, akik el sem kezdik a pályát.”

• Egyre több óvónő hagyja el a pályát
• Csak tanítás után sztrájkolhatnának a pedagógusok
• Az új NAT nem gyerekeket, hanem alattvalókat nevel