Hős orvost gyászolnak az olaszok: az utolsó pillanatig mentette a betegeket

K. Z. | 2020. Március 17.
Az orvosok különösen veszélyeztetettek a járványhelyzetben.

Azt ma már mindenki tudja, hogy a koronavírus által leginkább veszélyeztetett csoport az időseké, ám van egy foglalkozás, ami minden másnál kockázatosabb: az egészségügyi dolgozóké. Náluk nemcsak az adja a veszélyt, hogy betegek közt is dolgoznak, hanem hogy sokszor nem is tudhatják, ki beteg és ki nem, hiszen amíg nem lesz pozitív egy teszt, addig mindenki csak egy páciens a sok közül. Emiatt azonban sokan nem tudnak időben védekezni, például védőfelszerelés nélkül vizsgálnak.
Nem kizárt, hogy ez vezetett Roberto Stella háziorvos halálához is – őt most az egész olasz nemzet gyászolja.

Roberto Stella (Fotó: varesenews.it)

Ő az első európai orvos, aki felhívta a figyelmet a minket is fenyegető veszélyre. Márciusban szállították kórházba, mert elkapta a betegséget. Hatvanhét éves korában hunyt el, légzési elégtelenség miatt. Minden bizonnyal munka közben fertőződött meg koronavírussal.

Az utolsó pillanatig a betegekért dolgozott, az olaszok egyik legismertebb ismert életmentőjévé vált – írja a 24.hu az ANSA olasz állami hírügynökség nyomán.

„Személye a családorvosok rátermettségének, áldozatos és kemény munkájának jelképévé vált. Halála pedig felerősíti a kollégák segélykiáltását, akik még mindig nem kapták meg az egyéni védelemhez szükséges védőeszközöket” — idézi a honlap Silvestro Scottit, Varese orvosi szövetségének elnökét.

Olaszországban a hétfő esti adatok szerint már 28 ezren fertőződtek meg, és több mint kétezer embert veszítettek el.

Forrás: 24.hu

Exit mobile version