Egész Kaliforniát zárlat alá helyezték a koronavírus miatt

MTI | 2020. Március 20.
Úgy terjed Kaliforniában a koronavírus, hogy a hatóságok döntöttek: senki sem hagyhatja el az otthonát.

Kalifornia az első amerikai tagállam, ahol zárlatot kellett bevezetni a koronavírus terjedése miatt. Gavin Newsom, a nyugati parti tagállam kormányzója csütörtök este elrendelte, hogy Kalifornia egyetlen lakosa sem hagyhatja el otthonát. Ez mintegy 40 millió embert jelent.

Los Angeles is bezár (Fotó: Wikipédia/Thomas Pintaric)

Newsom nem közölte, hogy a rendelete meddig marad érvényben. Csupán annyit szögezett le: „ez az állapot nem fog örökké tartani”. Jelezte viszont, hogy legalább 19-20 ezer megbetegedésre lehet számítani. Elemzők szerint azonban ennél akár még jóval többen is megfertőződhetnek, hiszen egyedül Los Angelesben mintegy 60 ezer hajléktalan él az utcán.

Kaliforniában az elmúlt napokban nemcsak a kormányzó hozott fokozatosan rendelkezéseket a rendkívül gyorsan terjedő koronavírus terjedésének megakadályozására, hanem egyes városok polgármesterei és az állam egészségügyi hatóságai is így tettek. Sok helyütt már korábban lezárták az üzleteket, éttermeket, klubokat, lemondták a rendezvényeket, és a tanintézményekben áttértek a távoktatásra. San Franciscóban és környékén, valamint a fővárosban, Sacramentóban arra szólították fel a helyieket, hogy ne hagyják el otthonukat. Los Angeles a Newsom beszéde előtti órákban csatlakozott e városokhoz.
    
Most a mi felelősségünk is, hogy minél több életet megmentsünk” – fogalmazott Eric Garcetti, Los Angeles polgármestere.
    
Beszédében Gavin Newsom kormányzó is a felelősséget hangsúlyozta. Azt mondta:

itt az ideje, hogy valamennyien, egyénekként és közösségekként egyaránt felismerjük, mit kell tennünk.

 

A koronavírus Amerikában:

Fegyverért állnak sorba az amerikaiak
Bezártak a magyar konzulátusok

Exit mobile version