Szívszaggató videó: el kellett utasítania kisfia ölelését a hazatérő orvosnak

nlc | 2020. Március 29.
Sírásban tört ki a szaúdi orvos, aki nem ölelhette meg kisfiát.

„Nem én sírok, ti sírtok” – ezzel a kísérőszöveggel került a Twitterre az a szívszaggató videó, ami egy szaúdi orvos otthonában készült, és aminél kevés dolog foglalja most jobban össze, milyen hatalmas áldozatot hoznak világszerte az orvosok a koronavírus-járvány miatt.

A felvételen egy, a kórházból épp hazaérkező orvos látható, aki – hogy még csak véletlenül se fertőzze meg családját – el kell, hogy utasítsa a felé rohanó kisfia ölelését is. A kórházi egyenruhában hazaérkező apát láthatóan megviselik az események; az elutasító gesztusa után sírásban tör ki.

 

Mondanunk sem kell, a videó villámgyorsan terjed a közösségi médiában: rengetegen megosztják, mert húsba vágó módon mutatja be annak egy részét, amin a koronavírus-járvány frontvonalában dolgozó orvosoknak keresztül kell menniük.

„Így néz ki az önfeláldozás. Sokkal többel tartozunk az egészségügyben dolgozóknak, mint amit meg tudunk hálálni” – írta kommentben az egyik Twitter-felhasználó, mire válaszul egy másik azt írta: „Tökéletesen megértem, amin ez a férfi keresztülmegy. A feleségem is ezt éli át minden egyes nap. A lányunk immunrendszere gyenge, nem kockáztathatjuk meg, hogy elkapja a betegséget. Szívszorító végignézni, hogy még csak egymáshoz se érhetnek, de ez az élet, amit most élnünk kell.”

Olvass még többet a koronavírus-járvány frontvonalában dolgozó orvosokról: 

„Tudomásul vettem, hogy el fogom kapni a vírust” – orvosok a koronavírus-járvány frontvonalában

Hős orvost gyászolnak az olaszok: az utolsó pillanatig mentette a betegeket

„Készüljenek a legrosszabbra” – ezt üzeni a magyaroknak egy olasz orvos

Exit mobile version