Koronavírus: durvul a helyzet a briteknél és a hollandoknál

Sz.A. | 2020. Április 01.
Csaknem négyszáz újabb halálesetet regisztráltak az Egyesült Királyságban, vészesen fogynak a kórházi férőhelyek Hollandiában és Belgiumban is.

Az eddigi legnagyobb mértékben, 24 óra alatt 381-gyel nőtt az új típusú koronavírus-járvány halálos áldozatainak regisztrált száma az Egyesült Királyságban – közölte kedden a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS). A nagyjából 27 százalékos emelkedést részben az okozta, hogy több tucatnyi, kórházakon kívüli halálesetet is felvettek a hivatalos statisztikába, amelyek eddig nem szerepeltek abban.

Összesen csaknem 1800 halottat regisztráltak az országban, az igazolt fertőzöttek száma pedig 25 150. A hatóságok eddig mintegy 143 ezer embert teszteltek le. A járvány legfiatalabb halottja egy 13 éves gyerek.

Németországban lassul a terjedés

Németországban lassuló ütemben terjed az új típusú koronavírus, legalábbis a bizonyítottan fertőzöttek számának alakulása alapján. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint kedd délelőtt 66 885 fertőzöttet tartottak nyilván, ami 4445 esettel – 7,1 százalékkal – több azt egy nappal korábbi 62 435-nél. 

A vírus okozta betegségben elhunytak száma azonban az utóbbi napokban gyorsuló ütemben növekszik, hétfőről keddre is nagymértékben, 541-ről 645-re emelkedett a halottak száma. Ez összefüggésben állhat azzal, hogy míg a járvány kezdetén főleg fiatal, sportos emberek fertőződtek meg, újabban viszont az idősebb korosztályban is felütötte a fejét a vírus. Ezt jelzi, hogy néhány idősotthonban drámai folyamatok indultak be, egy würzburgi otthon 13 lakójával, egy wolfsburgi intézményben pedig 17 fertőzöttel végzett a Covid-19.

Országszerte nagyjából 7000 embert ápolnak kórházban koronavírus-fertőzés miatt, 1500 páciens van intenzív osztályon, közülük 1100 ember szorul gépi lélegeztetésre.

Hollandiában újabb korlátozások jöhetnek

Hollandiában a keddi adatok szerint egy nap alatt újabb 820 embernek lett pozitív a koronavírus tesztje, így az azonosított fertőzöttek létszáma 11 750. A holland közegészségügyi hivatal jelentése szerint a kórházi kezelésre szoruló emberek száma lassan eléri a négyezret, ezen belül az intenzív osztályon kezelt betegek száma 1072. 

„A holland egészségügy nem fogja tudni ezt a helyzetet kezelni. Nemcsak azért, mert fogyatkoznak a férőhelyek, hanem azért is, mert nem áll rendelkezésünkre elég szakképzett ember” – mondta Diederik Gommers, az intenzív ápolás országos tagozatának elnöke a helyi sajtónak. A nap folyamán az halálos áldozatok száma átlépte az ezret az országban. Mark Rutte holland miniszterelnök esti sajtótájékoztatóján bejelentette a korlátozó intézkedések meghosszabbítását április végéig, tehát az iskolák, napközi létesítmények, éttermek, múzeumok zárva maradnak. A kormány továbbra is társadalmi távolságtartást tanácsol a lakosságnak.

Üresek az utcák Amszterdamban is (Fotó: Getty Images)

Luxemburgban egy nap alatt 38 új fertőzést regisztráltak, amely két hét óta a legalacsonyabb szám. Az azonosított fertőzések száma azonban aránylag magas, 1988 a félmillió lakosú nagyhercegségben.     

Belgiumban 24 óra alatt 876-al nőtt a fertőzöttek száma, így az országban 12 775 azonosított esetet tartanak számon. Az országban eddig 705-en hunytak el a járvány okozta betegségben.

„Lassan közeledünk ahhoz a ponthoz, hogy intenzív osztályaink teljesen megtelnek” – jelentette ki Emmanuel André virológus.

A fertőzések gócpontja továbbra is a flamand régió.

(MTI)

Koronavírus Európában:

Exit mobile version