Most nem arckezelésért, hanem arcmaszkért, kesztyűért, fertőtlenítőszerekért állnak sorba Berki Etelkánál az orosháziak. Két hete megállás nélkül dolgozik egy 22 fős hobbivarró csapat azon, hogy minél több maszkot ki tudjanak osztani az embereknek: bárkinek, aki kéri. A Tündér Team szinte pillanatok alatt összeállt. A csapattagok között van vállalkozó, óvónő, munkanélküli és idős ember is.
„Egyedül vagyok, a gyerekeim szobafogságra ítéltek, szóval belefér az időmbe. Már egy hete karanténban voltam, mikor belefogtam” – meséli a 72 éves Irénke, aki amint hallott a dologról, egyből csatlakozott. Azóta annyira belejött a varrásba, hogy már napi nyolcvan maszkot is elkészít: „Még este 11-kor is varrok. Nem tudok ülni a fenekem, nekem mindig csinálnom kell valamit és hát jó érzés látni, hogy fontos vagyok.”
A nők mellett két férfi is beült a varrógép mögé. A majd két méter magas Sándor végzettsége szerint villanyszerelő, most mégis tűt, cérnát vett a kezébe: „Kivettem egy hét szabit és csak varrtam. Hajnali ötkor leültem, és mikor hogy bírta a derekam meg a varrógép, estig csináltam. Egész nap varrtam, a feleségem meg vasalta.”
„Ahogy teltek a napok, egyre jobban belejöttem és kiismertem a varrógépet is, beolajoztam, ahol kellett, már nem csattog, berreg. Én nagyon élveztem. A héten már dolgoznom kellett, így abba kellett hagynom. Már elvonási tüneteim vannak. 280 maszkot készítettem. 280 emberen segítettem, hogy ne kapja el a vírust. Ez egy csodálatos érzés.”
Etelkánál a kozmetikusi munka miatt mindig nagy mennyiségben volt maszk, kesztyű és fertőtlenítőszer. A vírus magyarországi felbukkanásakor ez óriási kincsnek bizonyult, hiánycikk lett ugyanis mindegyikből szinte egyik pillanatról a másikra. Eleinte ebből a készletből osztogatott az ismerőseinek, de ennél jobb megoldást keresett.
„A barátnőm épp ekkor lett munkanélküli, mert bezárt a szálloda, ahol dolgozott. Azt kérdezte tőlem, hogy akkor most mit csináljon. Erre rávágtam: Szájmaszkokat! Másnap becsuktam a kozmetikát és belevágtunk.”
Velük tartott a szintén akkor állástalanná vált Éva is, akinek a varrás szinte terápiává vált: „Kilenc nap alatt 156.000 öltés, 1500 hajtás. Nem tudom, hogy ez sok vagy kevés, de nekem pont elég, hogy kivarrjam magamból a dühömet a rohadt vírus ellen, az elkeseredettségemet, hogy munkanélküli lettem, a kilátástalanságot, hogy mi lesz.”
1000 maszkot terveztek legyártani, álmukban sem gondolták, hogy ez a szám 8000 fölé fog menni. Pillanatok alatt álltak az ügy mellé a helyiek: vállalkozók, akik fizették az anyagköltséget, olyanok, akik ételt vittek az éjjel-nappal dolgozó varróknak, volt, aki a szervezésben segített, mások pénzt adtak. Nem tervezték, de az Orosházi Kórháznak is összegyűlt félmillió forint, sokan ugyanis annak ellenére fizettek a maszkokért, hogy azt ingyen kapták. A pénzt már át is utalták az Orosházi Kórházért Alapítványnak.
Etelka azt mondja, ebben a nehéz helyzetben az emberek szeretete és összefogása óriási erőt adott neki: „Két éve még agydaganattal küzdöttem és megkérdőjeleztem saját magamat. Ez az összefogás hitet adott abban, hogy az emberek igenis jók és van létjogosultságom itt lenni és élni.”
Már egy kisvárosnak elegendő maszkot legyártottak, Etelka nem is tervez többet, mégsem akarja senki abbahagyni a varrást.
„Megkeresnek az ismerősök, hogy nem varrnék-e nekik is. Úgyhogy ma reggel ötkor ismét nekiültem és azóta a barátoknak, rokonoknak varrok. Még bennem van a lendület és jóleső érzés, hogy tehetek másokért.” – mondja Sándor, de Éva is hasonlóképp gondolja:
„Talán nem véletlen,hogy belecsöppentem ebbe a csodálatos csoportba. Tündér Team, ez lett a csoport neve, szép név, de talán nem is tündérek, hanem igaz EMBEREK ennek a csoportnak a tagjai, segítői. Úgy érzem, minden egyes újabb öltés harc a járvány ellen. Én most újra cérnát fűzök a tűbe, és hajrá!”
Koronavírus-járvány alatt is pozitívan:
- Bájos üzenetet küldtek a diákoknak egy magyar suli tanárai
- Koronavírus: megható meglepetés érte a László Kórház munkatársait
- Az összefogás ereje a reménysugár, amire most szükségünk van