Meghalt Tettamanti Béla

K. B. | 2020. Április 17.
Meghalt Tettamanti Béla grafikus, karikaturista. 73 éves volt.

73 éves korában, pénteken elhunyt Tettamanti Béla grafikus, karikaturista. A Klubrádió híre szerint Tettamanti hosszú ideje súlyos betegséggel küzdött.

Tettamanti Béla 1946-ban született, rajzait a hetvenes években kezdte el publikálni. Szatirikus és groteszk, legtöbb pályatársa munkáinál absztraktabb stílusú karikatúráit az évek során az Élet és Irodalom, az Új Tükör, a Pesti Hírlap, az Európa, a Népszabadság, a Vasárnapi Hírek, a 168 Óra közölte. Grafikusként és könyvillusztrátorként is dolgozott, mesterének Réber Lászlót tekintette.

Tettamanti Béla 2007-ben (MTI Fotó: Németh György)

2017-ben, a 168 Órának adott interjújában úgy fogalmazott: „Csak azt rajzolom meg, amiről tudom, hogy képes vagyok. Suta, rossz rajzokat sosem adtam ki a kezemből. A lányom huszonöt éve kér, hogy csináljak róla portrét. Bele se kezdtem, mert nem lenne annyira jó, mint szeretném. Önarcképeket sem készítettem, pedig egy grafikustól ez is elvárható lenne. Én nem megyek olyan jégre, amely bereped alattam.

Karikatúra az nlc.-n:

Exit mobile version