Talán az érettségi az első olyan komoly dolog az ember életében, amit az utolsó pillanatban inkább kihagyna, de valamiért mégis ottmarad, mert muszáj túlesni rajta. Lesz még jó pár ilyen az életben, a diplomavédéstől kezdve az esküvőig, vagy napi szinten a munkahelyen egy rossz főnökkel. Volt érettségizők mesélték el, mire emlékeznek ők 7 vagy 50 év távlatából.
Az érettségire ötven éve is sokat készültek (Fotó: GettyImages)
Péter 1978-ban érettségizett, pont abban az évben, amikor eltörölték a történelem érettségit. Bár a rendelkezés csak két évig élt, és senki se kérdezi azóta se, hogy milyen lett Péter történelem érettségije, neki azóta is hiányérzete van, sőt, még álmodni is szokott róla.
„Miskolcon érettségiztem a hetvenes évek végén. A sors fintora, hogy nem tudtam vizsgát tenni történelemből, mégis történelemszakos-tanár lettem. Amikor meghallottuk, hogy eltörlik a vizsgát, a legtöbb diák persze örült, mert egy tantárggyal kevesebből kellett felkészülnie, de a történelemtanárok nagyon odavoltak, na és persze azok is, akik pont ebből a tantárgyból voltak a legjobbak, mint én. Büszke voltam a tudásomra, iskolán kívüli önképző körbe jártam, történelmi előadásokat hallgattam, külön foglalkozott velem a gimnázium legjobb tanára, és akkor eltörölték a tantárgyat. Olyan rosszul esett, mintha meghalt volna a legjobb barátom.”
A törvényt két év után hatályon kívül helyezték és 1983 óta Péter is diákokat készít fel a történelem érettségire – de néha még most is azt álmodja, hogy miközben az érettségi bizottságban foglal helyet, kiderül róla, hogy nincs is érettségije, amire nem tud mit mondani, csak nagyon szégyenkezik és próbál kimenekülni a teremből, de minden ajtót zárva talál.
„Érdekes, hogy az soha nem jut eszembe álmomban, hogy de hát én történelemszakon végeztem az egyetemen! Ebből is látszik, hogy az érettségi fontos!”
Lesznek nehezebb pillanataink az életben az érettséginél (Fotó: GettyImages)
Marianna 2000-ben érettségizett. Nagyon sokat készült a vizsgákra, egyetemre jelentkezett, ahova fel is vették. Mégis élete legnehezebb próbatételeként emlékszik a vizsgára, amit egy idegen bácsi tett olyan emlékezetessé, hogy azóta ő is minden évben megpróbálja egy ismeretlen érettségiző napját feldobni valahogy. Idén nagy gondban van, hogy miként folytassa a hagyományt.
Légy kedves egy érettségizővel!
„Szorgalmas, céltudatos gimnazista voltam, végig nagyon jó eredménnyel a gimnáziumban, és az érettségire is nagyon komolyan felkészültem. Az első reggel mégis olyan ideges voltam, hogy azt hittem belehalok. Szédültem, hányingerem volt, úgy éreztem, hogy nem tudok semmit, és tényleg, nem is jutott eszembe egy válasz se azokra a kérdésekre, amiket sorban feltettem magamnak irodalomból, történelemből vagy matematikából. Szó szerint reszketett a lábam, amikor felszálltam a metróra. Ült ott egy bácsi, kedvesen mosolygott rám, kérdezte, hogy érettségizni megyek-e. Mondtam, hogy igen, mire előkotort a táskájából egy negrót, és azt mondta, ez segíteni fog, és látszik rajtam, hogy okos és érettségire kész hölgy vagyok. Meglátom, hogy segíteni fog. Komolyan mondom, szinte éreztem, ahogy a cukor szétárad az ereimben, és megnyugszom. Azóta én is minden reggel megszólítom a láthatóan ideges érettségizőket, és sok sikert kívánok nekik. Pár éve már cukrom is van, biztosan ez korral jár, de még nem lettem cukrosnéni. Eddig mindenki nagyon örült nekem, de idén nem tudom mi legyen, mert gondolom a diákok se lesznek sokan a metrón, és én se megyek sehova. Lehet, hogy otthonról sugárzom majd a jót.”
Fonnyadtka
Éva 1970-ben érettségizett. Magára az érettségire nem emlékszik, csak arra, ahogy az első nap próbálta visszafojtani a zokogását, ami végül sikerült, mint ahogy az érettségi is, pedig vég biztos volt a bukásban.
„Egészségügyi szakközépiskolában érettségiztem, csupa lány között. Az igazgatónőnk egy igazi boszorkány volt, aki egész nap az iskolát járta, hogy észrevegyen rajtunk valami kis szabálytalanságot a köpenyünkkel, a cipőnkkel, a fülbevalónkkal, esetleg az estéről a szemünkön maradt sminkkel kapcsolatban. Minden tilos volt, szó szerint. Az érettségizőket minden évben a kapuban várta, és ellenőrizte a körmük tisztaságát. Engem az érettségi előtti pénteken elkapott, és megkért, hogy hozzak a terembe egy nagy csokor orgonát hétfőre. Gyömrőről jártam be vonattal, aznap is úgy érkeztem, matrózblúzban, harisnyában, magassarkúban, a karomban egy kazal orgonával a tömött vonaton. Amikor átadtam neki, azt mondta, hogy elég kis fonnyadtka, de majd ilyen lesz az eredményem is.”
Végül nem volt nyoma a bizonyítványban az orgona frissességének, de Éva azóta is rossz szájízzel gondol az érettségiére.
1989, amikor az egész ország lebukott
Tamás 1989-ben érettségizett, amikor hatalmas botrány volt az érettségi tételek kiszivárogtatásából.
„A mi giminkben is mindenki előre tudta a matek, de más feladatokat is. Emlékszem, egyik este csörgött a telefon, a legjobb barátom volt, és azt mondta, hogy diktálja a feladatokat, csak ezt kell tudni érettségin. Különben se vittem túlzásba a tanulást, csak arra hajtottam, hogy a papír meglegyen. Ki akartam menni Németországba, és ott elvégezni az egyetemet. Az előbbi sikerült, az utóbbi nem, végül Magyarországon diplomáztam hét évvel később. Nem is tudom mit gondoltunk 1989-ben, de persze azokat a feladatokat bemagoltuk, majd gyorsan meg is írtuk, amikor kellett. Túl gyorsan, és nem csak mi, de szinte mindenki az országban. Aki gyorsan írt, az harmad annyi idő alatt végzett, mint az előző években. Le is buktunk rendesen, ahogy kellett. A minisztérium vezetői végül úgy döntöttek, hogy egyetlen diák matematika dolgozatát sem ismerik el, de a vizsgát senkinek nem kellett újraírnia, helyette az érettségi bizonyítványokba a negyedik év végi matematika osztályzat került. Én jobban jártam, az biztos. Hogy most a koronavírus miatt miért nem lehetett ezt meglépni, azt elképzelni se tudom!”
Az érettségi mindenkinek emlékezetes (Fotó: GettyImages)
Niki 2013-ban érettségizett, amire sokat készült, de egyik pillanatban mégis úgy érezte, hogy nem tud semmit, a másik pillanatban bízott benne, hogy jól fog sikerülni minden.
„A legfurcsább az volt, hogy a tanárok tényleg olyan szeretettel és kedvességgel fordultak felénk, amilyet előtte soha nem tapasztaltam. Még el is gondolkodtam rajta, hogy most csak megjátsszák magukat, vagy tényleg megszerettek minket? De valahogy a második eshetőség tűnt valószínűbbnek. Jól sikerült az érettségim, de én azóta se mondom azt senkinek, hogy semmiség lesz, majd meglátja. Először is tényleg sokat kellett rá készülni, másodszor én annyira elfáradtam, mintha egy bányában dolgoztam volna. Azóta lediplomáztam, de esküszöm, az érettségi sokkal jobban megviselte az idegrendszerem. Úgyhogy, ha lehet üzenni a mostani végzősöknek, én azt üzenem, hogy kemény lesz, és nagyon sokat kell rá készülni, de messze nem megugorhatatlan a dolog. Igen, majdnem mindenkinek sikerül, ez igaz, de nem mindegy, hogy hogyan. Én például a szerencsében egyáltalán nem bíznék, annak ellenére, hogy úgy érettségiztem matekból ötösre, hogy előtte mindig csak négyes voltam maximum. Ez pont fordítva szokott előfordulni. Jobb mindent megtanulni, és akkor nem lehet nagy gond.”
2020-ban ilyen az érettségi:
- Szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődik a magyar érettségi
- Operatív törzs: rendőrök felügyelik majd az érettségit, maga az államtitkár is vizsgáztat