Tényleg jó, ha közzétesszük, hogy milyen alapbetegsége volt a koronavírusban elhunyt betegnek?

Valóban közérdekű adat a koronavírus-járvány miatt elhunytak alapbetegségeit úgy közzétenni, ahogy ezt most teszik?

Asbóth Márton, A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Magánszféraprojekt-vezetője: A jog szerint közérdekű minden olyan adat és információ, amely az állam működése során keletkezik és nem személyes adat. Ha csak a koronavírusról beszélünk, az államhoz minden bizonnyal naponta kismillió adat fut be a járvánnyal és a megbetegedésekkel kapcsolatban. Ezek közül nagyon sok közérdekűnek minősül és nyilvánosságra lehetne hozni. Ezek között sok olyan van, aminek e közzétételét sokan, köztük mi is követeljük, mégsem hozzák nyilvánosságra. Az adatok egy másik részének a létéről nem is tudunk, és vannak olyanok, amik valószínűleg az ég világon senkit nem érdekelnek. Amikor arról olvasunk, hogy például a TASZ, egy újság szerkesztősége vagy egy ellenzéki képviselő közérdekű adatigénylést nyújtott be, akkor ilyen, elvileg nyilvános adatokat kérünk, amelyekről az állam magától nem gondolta, hogy ezek egyébként bárkinek is érdekesek lehetnek. Az pedig egy egészen más kérdés, hogy az utóbbi években ezeket az adatokat sokszor kérésre sem adják ki, ezért pereskedünk kell értük. 

Ezzel szemben egy információ mikortól minősül személyes adatnak? 

Onnantól beszélünk személyes adatról, hogy az érintettel való kapcsolat helyreállítható. Ez egy elég elvont mondat, de most, a koronavírus kapcsán könnyen elmagyarázható. Például, ha megjelenik a sajtóban, akár névvel és fotóval, hogy egy ismert köztisztviselő vagy egy bizonyos egészségügyi dolgozó vált a koronavírus áldozatává, majd ezzel párhuzamosan a hivatalos kormányzati portálon közzéteszik, hogy a hatodik elhunyt egy 38 éves férfi volt, akinek ez meg az volt az alapbetegsége, a száznyolcadik pedig ebben és abban szenvedett, akkor már bárki összekötheti, hogy konkrétan kiről van szó.

Vagyis a személyes kapcsolat helyreállításával egy ország szerez teljesen feleslegesen, egyben kegyeletsértő módon tudomást arról, hogy egy-egy konkrét elhunyt milyen más betegségekben szenvedett? 

Igen, és itt a hangsúly azon van, hogy „teljesen feleslegesen”. Azzal ugyanis alapvetően semmi baj nincs, ha nyilvánosságra hozzák a koronavírusban elhunytak alap- és kísérőbetegségeit, a nemüket, a korukat, sőt akár a tágan értelmezett lakóhelyüket stb. A tálalásuk módja viszont a nagyon nem mindegy kategória. Ezeket az adatokat úgy is ki lehetne tenni, hogy ne legyenek összeköthetők a konkrét elhunytakkal. Ahhoz, hogy teljesen elkerüljük a személyes beazonosíthatóságot, a jelenleginél jóval szerencsésebb lenne, ha az alapbetegségeket nem egyesével, a koronavírusban elhunyt betegek sorszáma, neme és életkora mellett, ugyanabban a sorban tüntetnék fel a hivatalos kormányzati honlapon, hanem egyedül statisztikaként, szemléletes diagramra, grafikonra téve közölnék. Ahogy a nemek és az életkorok közlését is meg lehetne így oldani. Készítettünk is egy mintát, amin megmutattuk, hogy nézhetne ki a jogszerű tájékoztatás. Továbbra is pontosan tudnánk, hogy mennyi súlyosan elhízott, magas vérnyomással küzdő, vagy épp alkoholbeteg embert találunk a koronavírus áldozatai között, de már esély sem lenne arra, hogy konkrétan beazonosíthassuk, ki volt az. 

A most tapasztalható koronavírus adatközlési gyakorlat azért is problémás, mert okot adhat az áldozathibáztatásra. Valóban indokolt minden egyes elhunyt esetében kihangsúlyozni, hogy voltak alapbetegségeik, és milyenek? 

Egyrészt valóban okot adhat az áldozathibáztatásra, másrészt ez a fajta tálalás megágyazhat a felelősséghárításnak is: ha sokan azt gondolják, hogy csak alapbetegségek mellett veszélyes a fertőzés, előfordulhat, hogy lesznek, akik nem veszik elég komolyan a koronavírust. Az, hogy minden elhunyt esetében hangsúlyozzák, hogy milyen alapbetegségeik voltak, úgy hat, mintha a koronavírus-fertőzés már csak a végső lökést adta volna meg annak, aki már amúgy is fél lábbal a sírban volt. De az alapbetegségek hangsúlyozása indokolatlan félelmet is kelthet: könnyen lehet, hogy például egy a szív- és érrendszeri vagy tüdőbetegségben szenvedő beteg azt gondolja, hogy ha megfertőződik a koronavírussal, akkor az szinte a halálos ítélettel egyenlő. Arról nem is beszélve, hogy néha már túl messzire is mennek az alapbetegségek hangsúlyozásánál: a 41 éves Tatabányán koronavírusban elhunyt beteghordó felesége szerint a férjének nem volt alapbetegsége. A nő azt állítja, hogy a férfi a kórházban elkapott fertőzésbe halt bele. Ez is azt erősíti meg, hogy a koronavírus önmagában veszélyes betegség, amiben korábban egészséges emberek is meghalhatnak.

Ahhoz képest, hogy a kormány a lakosság egyre nagyobb felháborodása ellenére sem adta ki sokáig az adatokat a hazai koronavírus-járványról, mára átestünk a ló túlsó oldalára?

Sokféle adatról beszélünk, és a kormány hozzáállása más és más ezekhez. Míg, ahogy beszéltünk róla, az elhunytak adatait túlzott részletességgel teszik közzé, más információkat egyáltalán nem hoznak nyilvánosságra, bármennyire is sokat követelték. Persze ahhoz elvileg nem kellene különösebb jelzés, hogy az állam képes legyen eldönteni, mi lehet nyilvános adat és mi érdekli az embereket. Például az minden bizonnyal érdekli a lakosságot, hogy mennyi koronavírus-fertőzött és halott van az országban, mennyi tesztet végeztek, illetve az állam mit tesz azért, hogy  minimalizálja a fertőzések számát. Lehet, hogy valaki ezt bulvárnak tartja, pedig az adatok visszatartásával az államba vetett bizalom is komolyan kockán forog. Hiszen, ha a lakosság azt látja, hogy a hatalom részéről igenis komoly erőfeszítések történnek, hogy a vírust megállítsák, ha elmagyarázzák az egyes intézkedések célját és értelmét, akkor az emberek sokkal jobban be fogják tartani a járványügyi korlátozásokat, kialakul egy kölcsönös partnerség. Viszont ha azt tapasztaljuk, hogy az állam csak maszatol, terel és titkolózik, azzal teljesen magunkra hagy bennünket, és azt az érzetet erősíti, hogy mindent magunknak kell megoldanunk, vagyis a közösség érdekeit jóval kevésbé fogjuk figyelembe venni.

A következetesség hiánya mellett bőven tapasztalhatunk bizonytalanságot is, mert ellentmondásos a hivatalos kommunikáció például arról, hogy kin és mennyi tesztet végeznek és hány kórházi ágyat szabadítanak fel a koronavírusos betegeknek. 

Ahogy már korábban említettem, a jogszabály egyértelműen tisztázza, hogy mi minősül közérdekű adatnak, és mi nem az. Amikor a kormány egyik nap a személyiségi jogokra hivatkozva például nem hozza nyilvánosságra, hogy az ország mely területén mennyi a koronavírusos megbetegedés, majd másik nap meggondolja magát, és elkezdik közzétenni ezeket az adatokat, akkor nem csoda, hogy ezt a kommunikációt sokan zavarosnak tartják. A két álláspont közül nyilvánvalóan csak az egyik lehetett jogszerű, hiszen a jogi szabályozás nem változott meg közben. Már csak azért is fontos lenne, hogy a kormány következetesen betartsa a jogszabályokat, és a közérdekű adatokat nyilvánosságra hozza, a személyes adatokat pedig megvédje, mert a koronavírus alatt állandóan változik, hogy épp melyik adatcsoport kerül a figyelem középpontjába. Könnyen elképzelhető, hogy holnap már nem az alapbetegségekről, hanem teljesen más adatokra lesz mindenki kíváncsi – jó lenne, ha akkor nem arról kellene beszélgetnünk, hogy kezek közül melyek azok, amelyeket jogellenesen tettek közzé, és melyek azok, amiket jogellenesen hallgattak el.

Koronavírus aktualitások Magyarországon: 

• Pontosította a kormány bejelentését a kormányszóvivő
• Szűkszavú levélben kérte Kásler Miklós a kórházi ágyak kiürítését