Nyomozóiroda: nincs magyar felelőse a veronai buszbalesetnek

nlc | 2020. Július 22.
Egy újságíró kérdezett rá, mi a helyzet a nyomozással, meglepő válasz érkezett.

Az Index megkérdezte a Nemzei Nyomozóirodát, mi a helyzet azzal a nyomozással, amit az NNI indított halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt a veronai buszbalesettel összefüggésben. “Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az eljárást – mivel a cselekmény nem bűncselekmény – 2020. július 21-én megszüntette” – válaszolta az ügyészség. A veronai buszbalesetnek tehát nincs Magyarországon felelőse, vonta le a következtetést a hírportál. 

A 17 halálos áldozattal járó buszbaleset ügyében a katasztrófa után azt az orvost gyanúsították meg, aki korábban alkalmassági engedélyt adott a balesetező busz, súlyos alvászavarral küzdő sofőrjének – emlékeztet az Index. Ebben az ügyben döntött úgy most a nyomozóiroda, hogy bűncselekmény hiányában megszünteti a nyomozást, vagyis az iroda szerint biztosan nem az orvos a felelős. Korábban vizsgálták a buszt üzemeltető Pizolit Kft-t, hogy minden rendben volt-e műszakilag a járművel, de ebben az ügyben is megszüntették bűncselekmény hiányában a nyomozást. Vagyis magyar felelőse nincs a balesetnek jelen állás szerint.

Megemlékezés az iskola előtt (fotó: Neményi Márton)

A baleset után Olaszországban és Magyarországon is nyomozást indítottak. A közúti közlekedési baleset körülményeit az olasz hatóságok vizsgálták, itthon az NNI halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indított eljárást. Ezek zárultak most le.

Előzmények

Exit mobile version