Drasztikusan nőtt azoknak a száma, akiknek havonta sokkal kevesebb pénzből kell kijönniük, mint korábban, a lakosság szerint gazdasági válság van Magyarországon – mutatta ki a Publicus Intézet felmérése, amit a Népszava megbízásából készített. Sokan számítanak arra, hogy a helyzet ennél is rosszabb lesz.
A válaszadók fele szerint az ország már recesszióban van, a harmaduk szerint az igazi krízis csak most érkezik, és csak a lakosság 14 százaléka tartja magát optimistának. Júniusban még csak a lakosság 26 százaléka mondta, hogy érezhetően csökkent a bevétele, most ez az arány már 42 százalék. Júniusban még 10 százaléknyi ember mondta azt, hogy jelentősen kevesebb pénzből kell kijönnie, augusztus végén már 17 százalék. Kevesebb, mint a lakosság egyharmada tart attól, hogy a válság két évig is kitarthat, több mint egyharmadnyi ember úgy gondolja, hogy egy éven belül vége lesz. Az ellenzéki tábor és a fővárosiak sötétebben látják a jövőt, mint a kormánypártiak.A megkérdezettek 15 százaléka veszítette el a munkáját, közöttük háromszor annyi férfi van, mint nő. Legkevésbé a 30-44 év közötti korosztály béréhez nyúltak hozzá, leginkább a 60 feletti, kiszolgáltatott munkavállalók bérét csökkentették.
Legfrissebb híreink a koronavírus-járványról:
- Már a Déli-sarkon is szájmaszkot kell viselni
- Mától leszállítják a maszk nélkül utazókat a MÁV és a Volánbusz járatairól