Szenzáció: föld alatti tórendszer van a Marson

nlc | 2020. Szeptember 29.
Hatalmas víztömeget találtak a bolygó déli sarka alatt.

Hosszú évek sejtése és találgatása után most már biztos: víz van a Mars felszíne alatt, nem is akármennyi. A tudósok még 2018-ban jelentették be, hogy valószínűleg folyékony víz lehet a Mars felszíne alatt, de ezt csupán 29 (2012 és 2015 között elvégzett) megfigyelésre alapozták, ami egy ilyen kijelentéshez kevés – írja a hvg.hu. A Nature Astronomy című tudományos lapban megjelent cikkben viszont már 134 megfigyelést vettek figyelembe, amikor megállapították: 75 ezer négyzetkilométeres az a tórendszer, amely a bolygó déli sarkvidéke alatt található, nagyjából egy kilométeres mélységben. A legnagyobb tó 30 kilométer átmérőjű lehet.

Képkocka A marsi című filmből

Az Európai Űrügynökség (ESA) Mars-kutató űrszondája, a Mars Express rádiójelekkel tapogatta a Marsot, majd a visszaverődő jelekből a szakemberek kiolvashatták, hogy milyen anyagról érkezett vissza a hullám.

Akadnak továbbra is szkeptikus kutatók: Jack Holt, a NASA egyik tudósa szerint a felszín alatt nincs elég hőáramlás ahhoz, hogy ott folyékony vízre bukkanjunk. Ha mégis, azoknak nagyon sósnak kell lenniük, hogy ne fagyjanak meg, annyira sósnak, hogy élet elképzelhetetlen bennük.

További cikkek a témában

Exit mobile version