Szabadidő

Döbbenetes fotón látható a jég a Mars felszínén

A vörös bolygóról az Európai Űrkutatási Hivatal műholdja készített lenyűgöző felvételeket.

Azt már egy ideje tudjuk, hogy a Marson bizony – leginkább fagyott formában – található víz, aminek óriási jelentősége van, egyrészt mert emiatt megvan az esélye, hogy a bolygón életre, de legalábbis annak nyomaira bukkanjon az emberiség. A jövőbeni Mars-küldetések szempontjából azonban még fontosabb, ha tudjuk, hol lehet akár a marsi telepesek számára is fogyasztható vízre bukkanni az egyébként meglehetősen kopár bolygón.

A víz felkutaátsában jelentős szerepe volt az Európai Űrkutatási Hivatal (ESA) Mars Express nevű expedíciójának, amely a Mars Express Orbiter műholdból és a Beagle 2 felszíni egységből áll, a lejjebb látható fotót is az előbbi készítette. Érdekesség, hogy a 2003-ban útjára indított Mars Express-nek eredetileg már évekkel ezelőtt lejárt volna a „megbizatása”, azonban, mivel kisebb problémákat leszámítva gond nélkül működik, a küldetést többször meghosszabbították: legutóbb 2018-ban bővítették ki a küldetés időtartamát 2020. végére, idén azonban várhatóan ismét hosszabbítanak majd, 2022-ig.

Az alábbi fotó ugyan nem a legfrissebb, ugyanis 2018 végén készült, ettől függetlenül azonban tagadhatatlanul lenyűgöző látványt nyújt. A képen a 82 kilométer átmérőjű, szovjet rakétamérnök Szergej Korolevről elnevezett Korolev-kráter látható, amely a vörös bolygót kutató tudósok számára rendkívül fontos, mivel óriási mennyiségű jéggé fagyott vizet tartalmaz.

Elképesztő fénykép a Marson található vízről

A Korolev-kráterben több mint 1000 balatonnyi jég található (Fotó: ESA)

A fotón is látható, hogy a hatalmas krátert szinte teljesen kitölti a jég, amelynek mennyiségét nagyjából 2200 köbkilométerre (!) saccolják. Ez több mint 1100 Balatonnak felel meg, a jégréteg vastagságát megközelítőleg 1,8 kilométerre becsülik. A Marson a hőmérséklet 30 és mínusz 125 Celsius fok között ingadozik, a Korolev-kráter azonban afféle „hidegcsapdaként” működve hűvösebben tartja a benne lévő jeget mint a környező területek hőmérséklete.

A jelenlegi tervek szerint körülbelül 2030-ra valósulhat meg, hogy a Marsra embereket küldjünk, ennek fontos első lépéseként az Egyesült Államok azt tervezi, hogy 2024-ben ismét leszállnak a Holdra, hogy előkészítsék a jövőbeni Mars-küldetés „előretolt bázisát” – ugyanebben az évben egyébként akár újra lehet magyar űrhajós is a világűrben.

Addig gyönyörködhetünk a vörös bolygó körül keringő műholdak hasonló felvételeiben, mint például az alábbi, amely mindössze néhány hete készült a Mars felszínéről.

Elképesztő fotó készült a Mars felszínéről

A Mars Express Orbiter műhold május 14-én készített felvételt a vörös bolygó felszínéről (Fotó: ESA)

További cikkeink az űrkutatással kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top