A terroristák továbbra is ölni akarnak, de változnak a módszerek

Farkas E. Lina | 2020. November 03.
Az utóbbi öt évben csökkent a terrortámadások áldozatainak a száma, de ettől függetlenül továbbra is magas a terrorfenyegetettség szintje.

A bécsi terrortámadásnak eddig négy civil áldozata van, és tizenöten megsérültek. Egy támadót a rendőrök lelőttek, egyet pedig őrizetbe vettek. Az első lövések este nyolc körül dördültek el, amikor egy férfi válogatás nélkül tüzet nyitott az első kerületi zsinagóga közelében lévő éttermekre. A videós felvételeken látszik, ahogy elkezdődött az öldöklés az osztrák főváros utcáin, és rögzítették azt is, amint az egyik támadó többször rálő egy fegyvertelen civilre. Az osztrák rendőrség közleménye szerint összehangolt akció történt, összesen hat belvárosi helyszínen támadt a három terrorista.

Az osztrák belügyminiszter már hétfő este megerősítette, hogy terrortámadás történt, Karle Nehammer úgy fogalmazott, ez volt hosszú évek óta a legnehezebb nap Ausztria számára.

Bécs, 2020. november 2. (Fotó: Joe Klamar / AFP)

Az elmúlt évben ez volt az ötödik terrormerénylet Európában

Alig két hónappal ezelőtt, szeptember 25-én késsel támadtak két emberre a francia fővárosban, nem messze a szatirikus folyóirat, a Charlie Hebdo régi szerkesztőségétől Párizs 11. kerületében, ahol 2015-ben két merénylő meggyilkolt tizenkét embert. Az idei támadás során halálos áldozat nem volt, két ember viszont megsérült.

Nem sokkal később, október negyedikén a németországi Drezdában egy férfi szintén késsel támadt, egy embert megölt, egyet pedig megsebesített, az esetet Christine Lambrecht igazságügyi miniszter, valamint Horst Seehofer belügyminiszter iszlamista támadásnak minősítette.

Szintén októberben egy öt gyerekes tanárt, Samuel Paty-t fejezték le a Párizstól északnyugatra található, Conflans-Sainte-Honorine elővárosban. Az elkövetőt agyonlőtte a rendőrség, az ügyben a terrorellenes ügyészség indított vizsgálatot. A hírek szerint a pedagógus Mohamed prófétáról készült karikatúrákat mutatott a diákjainak, amikor a szólásszabadságról és a Charlie Hebdo elleni merényletről beszélt.

Nantes, 2020. október 18. (Fotó: Estelle Ruiz/NurPhoto via Getty Images)

Ugyanebben a hónapban és szintén Franciaországban három ember vesztette életét, miután késekkel leszúrták őket a Notre-Dame de Nice, római katolikus bazilika mellett. A támadó megpróbálta lefejezni az egyik áldozatot, egy 60 éves nőt, de ezt a rendőrök megakadályozták. Nizza polgármestere és Macron elnök szerint az eset iszlám szélsőséges terrortámadás volt.

Ahogy az esetek is mutatják, az elmúlt fél évben szinte havonta történtek terrortámadások Nyugat-Európában, azonban az Europol adatai szerint egyre kevesebb az áldozat és a hasonló tragikus esemény. Ezt igazolják a számok is, míg 2015-ben hét, 2016-ban tizenkettő, 2017-ben tizenöt, 2018-ban viszont már csak hét, 2019-ben pedig összesen öt dzsihadista terrortámadás történt a kontinens nyugati részén. A csökkenő tendencia többek között annak is köszönhető, hogy a terrorfenyegetettséggel inkább érintett országok jóval nagyobb energiát fordítanak a terrorizmus elleni fellépésre, ráadásul sikeresen, hiszen egyre nő a megakadályozott terrortámadások száma:

2015-ben tíz támadást, 2016-ban egyet, 2017-ben viszont már tizennyolcat, 2018-ban huszonhetet, 2019-ben pedig tizenhatot sikerült a megakadályozniuk a terrorelhárító erőknek.

(Forrás: Európai Parlament)

Az Europol terrorizmusról szóló éves jelentéséből kiderül, hogy ettől függetlenül továbbra is magas a terrorfenyegetettség szintje, ahogy az is, hogy a terrorista bűncselekmények miatt bebörtönzöttek és a börtönökben radikalizálódó foglyok továbbra is komoly veszélyt jelentenek.

A 2015-ös Charlie Hebdo-s merénylet után megerősödtek Európában a dzsihadista támadások, ezidáig az iszlám szélsőségesek több mint egy tucat halálos terrortámadást hajtottak végre Nyugat-Európában, 330 civil életét követelve. Európa legsúlyosabb támadásaiért is ők a felelősek, például a 2015. novemberi Bataclan-tragédiáért, amikor felfegyverkezett terroristák ártatlan koncertezőkre lövöldöztek, és több robbantást hajtottak végre forgalmas helyeken, ahogy a 2016. márciusi brüsszeli támadásokat is az ISIS irányította, ekkor három robbantásos merénylet történt Brüsszelben.

Barcelona, 2017. augusztus 19. (Fotó: Burak Akbulut/Anadolu Agency/Getty Images)

Változó terrortámadások

Az iszlamista terrortámadások többsége Franciaországban, Nagy Britanniában és Belgiumban történt,  és mivel ezekben az országokban a terrorelhárító szervek egyre hatékonyabban dolgoznak, nemcsak a terrortámadások száma csökkent az utóbbi években, hanem az olyan típusú merényletek száma is, amelyek sok halottal és sérülttel jártak. Ennek egyik fő oka, hogy a belbiztonsági erők elsősorban a nagyobb előkészületet és szervezést igénylő robbantásos merényletek megakadályozására fókuszáltak. Ez úgy tűnik, sikerült is, hiszen Európában már évek óta nem történt ilyen jellegű, sok áldozattal járó támadás, azonban a terroristák továbbra is ölni akarnak, és alkalmazkodva az új helyzethez, az egyszerűbb megoldásokhoz nyúltak, vagyis olyan merényleteket kezdtek el végrehajtani, amelyeket egyedül és nagyobb előkészület nélkül is el lehet követni. Ilyenek például az úgynevezett ramming-támadások, amikor egy gépkocsival (többnyire kamionnal) hajtanak a tömegbe.

A legutóbbi ilyen eset Barcelonában történt 2017-ben, amikor város központjában egy furgon hajtott gyalogosok közé és legalább 13 embert megölt. Ezzel párhuzamosan az onnan 120 km-re délnyugatra lévő Cambrils egyik tengerparti sétányán is elgázoltak embereket. Összesen 15-en haltak meg, és több mint százan megsebesültek a támadás során. Az utóbbi években hasonló okokból megszaporodtak a késes támadások is, ha megnézzük a lentebbi gyűjtésünket, 2020-ban főleg ezek voltak a jellemzők.

Madrid, 2015. január 7. (Fotó: Pablo Blazquez Dominguez/Getty Images)

Ezek voltak az elmúlt öt év nagyobb terrormerényletei:

Exit mobile version