Szlávik János: „Az oltás ingyenes és önkéntes lesz”

nlc | 2020. December 05.
A Dél-pesti Centrumkórház főorvosa szerint a vakcinát mindenki megkaphatja, ha abból megfelelő mennyiség áll majd rendelkezésre.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa az M1-nek nyilatkozva beszélt a koronavírus-járvány elleni védőoltásokról. Elmondta, abban általában minden országban egyetértés van, hogy a vakcinával először az idős, beteg embereket, valamint az egészségügyi dolgozókat oltják be.

„Nagyon sok helyen a szociális otthonokban lakó időseket és az ott dolgozókat is beoltják” – mondta, majd hozzátette, őket követik azok az emberek, akik az adott ország működéséért felelnek; vagyis a rendőrség és a hadsereg tagjai, a köztisztviselők, valamint azok, akik valamilyen szempontból rizikónak vannak kitéve.

A főorvos beszélt arról is, általában a korlátozások bevezetését követő 2.-3. héten várható, hogy csökkenni kezd a fertőzések száma. „Egyes kutatók feltételezik, hogy a következő napokban – szerencsés esetben – csökkenésnek indulhat a fertőzöttek száma” – mondta, majd azt is hozzátette a napok óta rekordokat döntögető halálesetek számának csökkenése ezt néhány héttel követi majd.

Szlávik kiemelte, hogy a járványügyi intézkedéseket a közelgő ünnepek alatt is be kell majd tartani az embereknek: „Tudomásul kell venniük, hogy ez a karácsony nem olyan, mint a korábbiak” – fogalmazott.

Olvass még többet a koronavírus-járvány második hullámáról az nlc-n:

Exit mobile version