Koronavírusosan, tünetekkel ült be a Parlamentbe egy fideszes képviselő

nlc | 2021. Május 05.
Már szagokat és ízeket sem érzett, amikor szavazni ment.

Sejtenie kellett, hogy koronavírusos, mégis bement a Parlamentbe szavazni Becsó Zsolt fideszes képviselő április 27-én. A történet kissé szövevényes: a Telex először azt írta, a karantént szegte meg Becsó, hogy szavazhasson. Erre (mármint a szavazatára) egyébként nagy szüksége volt a kormánypártnak, ekkor voksoltak ugyanis az egyetemek és más állami intézmények kiszervezéséről alapítványokba. Ezekkel a kormány által delegált kuratóriumokkal, milliárdokból működő szervezetekkel a kormánypárt akár egy kormányváltás után is megőrizhetné befolyását. A kétharmados törvény éppen csak átment, és így is kellett hozzá pár ellenzéki szavazat is.

Elkanyarodtunk. Most úgy áll a helyzet, hogy Becsó nem szegett karantént, ehelyett a következő történt:

Becsó már megkapta az első oltását; azt mondja, ezért nem lett még betegebb. A Momentum és a Párbeszéd feljelentette a képviselőt a járványügyi- és karanténszabályok megszegése miatt. A Fidesz közben közölte, hogy Becsó semmilyen szabályt nem szegett meg, és a szerkesztőségek ellen, akik mást állítanak (például, hogy meglógott a karanténból), jogi lépéseket tesz. Mi nem is állítunk ilyet, azt pedig mindenki eldöntheti magának, hány ponton volt felelőtlen Becsó Zsolt.

Kiemelt kép: MTI / Balogh Zoltán

További cikkek a témában

Exit mobile version