Egy brit autós lerántotta a bringást a kerékpárjáról, majd be is mosott neki egyet – videó

Farkas E. Lina | 2021. Szeptember 17.
Azzal volt problémája, hogy a bringások nem egy sorban haladtak a keskeny úton.

A Hvg írt arról a neten keringő videóról, amelyben az látszik, hogy egy autós sofőr lerántja a bringást a kerékpárjáról, mert másfél percig nem tudott megelőzni egy kerékpáros csoportot Swindonban, még augusztusban. A férfi dudálva előzte meg a csapatot, majd befékezett előttük, és elindult, amikor ki akarták kerülni.

Eközben azért vonta őket felelősségre, mert nem egy sorban tekertek. A vele vitába szálló kerékpárost – aki egyébként belekapaszkodott az autó visszapillantó tükrébe –  menet közben lerántotta járműveiről, behúzott neki egyet, és még el is sodorta az előtte haladó biciklist. Az esetet a nő kerékpárjára szerelt kamera örökítette meg, amit lentebb tudtok megnézni. Az esethez hozzátartozik, hogy a kerékpárosoknak valóban egy sorban kellett volna közlekedni, persze ettől függetlenül nem lehet senkit sem lepofozni a biciklijéről.

 

Fotó: YouTube

A kerékpárosokra is vonatkozik a KRESZ:

Exit mobile version