Elhunyt Avar János újságíró

nlc | 2021. December 02.
Kórházba ment, nem ébredt fel az altatásból a külpolitikai szakértő.

83 éves korában elhunyt Avar János újságíró – adta hírül a Facebookon barátja, Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató intézet vezetője. 

Három hete, az utolsó teniszparti után úgy köszönt el, úgy ment be a kórházba, hogy bármi megtörténhet, de azért még szeretné megérni a tavaszi választásokat.

Nagyon vártam, hogy felébredjen a műtét utáni komplikációk miatti altatásból, készültem, hogy megbeszéljük az általa is nagyra becsült Bob Woodward új könyvét.

– írta Hann.

Budapest, 1986. szeptember 3. Külpolitikai fórum a televízióban. MTI Fotó: Hámor Szabolcs

Avar János 1938-ban született a csehszlovákiai Rozsnyón. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója volt, mielőtt 1961-ben a Népszabadságnál kezdett dolgozni. Kilenc évig írt a lapnak, kezdettől elsősorban külpolitikai témákról – emlékeztet a 444.hu.

1966 után a Magyar Televízióban is jelentkezett külpolitikai kommentárokkal, 1970 után pedig a Magyar Nemzet munkatársa lett, ahol két időszakban – 1971 és 1975 illetve 1989 és 1993 között – washingtoni tudósítóként is dolgozott. 2002 után a Vasárnapi Hírek című lapott szerkesztette. Hosszú ideig állandó résztvevője volt az ATV Újságíróklub című műsorának.

Összesen 12 könyvet írt az amerikai politikáról és amerikai politikusokról.

Exit mobile version