Durvább influenzajárvány jön idén, minden érv az oltás mellett szól

Olga | 2021. December 03.
A szakértők álláspontja szerint a korábbi éveknél súlyosabb influenzajárvány várható, ezért arra buzdítanak mindenkit, hogy kérjen a háziorvostól védőoltást.

Az idei influenzajárvány durvább lesz, mint az elmúlt évek influenzái, leginkább a tavalyi korlátozások nyomán elmaradt influenzaszezon, az idei enyhe koronavírusos rendelkezések és az új influenzavírus-törzsek miatt. Ráadásul már a szomszédos országokban van az influenzajárvány, nem sok idő kell, hogy Magyarországon is megjelenjen.

Járvány járvány hátán

Sok év átlagában a magyar lakosság 15-20 százaléka fertőződik meg influenzavírussal. Tavaly ez az arány gyakorlatilag nulla volt, idén viszont az előrejelzések 30-40 százalékos, rendkívül magas fertőzöttségről szólnak. Vagyis az influenza szempontjából egymás után két rendkívüli év követi egymást. A védekezési stratégiát is ehhez kell igazítani – hangsúlyozza Dr. Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának nyugalmazott vezetője.

Durvább lesz idén az influenzajárvány (Kép: Getty Images)

Tavaly más volt a helyzet az influenzával, ugyanis a koronavírus miatti bezárás, karantén, kijárási korlátozás, távolságtartás és az állandó maszkviselés megakadályozta, hogy elterjedjen és berobbanjon a járvány – aminek akkor örültünk, ám idén épp ez az elmaradás visszaüthet. Mivel most nem zárták le a határokat és a koronavírus miatti védőintézkedések is sokkal lazábbak, ezért a nyakunkba fog szakadni az influenza az összes mutálódott formájában. Ugyanis az a szokásosnak mondható 15-20 százaléknyi beteg, aki egy átlagos évben a kórokozóval megfertőzve időleges védelmet szerez, tavaly nem találkozott a vírussal, így aztán most őket is hozzá lehet adni ahhoz a mennyiséghez, akik egy átlagos évben, átlagos intenzitású járvány esetén megfertőződnének.

Az oltás a megoldás

Bár már a fülünkön folyik ki a Covid miatt az „oltakozás” (ez lett az év legellenszenvesebb szava valószínűleg), mégis az influenza kapcsán is tudomásul kell vennünk, hogy a védőoltás lehet a megoldás, ha meg akarjuk úszni komolyabb következmények nélkül az influenzajárványt. Az oltás azért is kap nagyobb jelentőséget, mert az idei szezonban egyszerre lesz jelen a koronavírus és az influenza. A két betegség párhuzamosan vagy egymás után jelentkezve – esetleg egy bakteriális tüdőgyulladással kombinálva – a legerősebb immunrendszert is próbára teszi, a nagyobb kockázatú csoportokra pedig kiemelt veszélyt jelent.

Az influenza elleni védőoltás ingyenes a háziorvosnál (Kép: Getty Images)

A védőoltásnak itt is – akárcsak a Covid esetében – a súlyos megbetegedések és a halálozások megelőzésében van kulcsszerepe, tehát ha el is kapjuk mellette az influenzát, legalább nem kerülünk kórházba vagy a föld alá. Csak hogy egy kicsit képbe kerüljünk, mi ellen kell küzdenünk a védőoltással: közvetlenül influenzában nagyságrendileg 88-100 ember hal meg évente, ám az influenzajárványos években tapasztalt többlethalálozás ennél jóval nagyobb, eléri az évi 5-7 ezer főt. Azaz a szokásosnak mondható évi 124 ezres halálozás 130-131 ezerre emelkedik. Az influenzának is van rengeteg poszt-tünete, mint a Covidnak: a stroke valószínűsége a hatszorosára, az infarktus és más súlyos szív- és érrendszeri betegségeké az 5-10-szeresére nő influenza után.

A magyar oltóanyag ingyenes

A háziorvosnál és gyerekorvosnál ingyen kérhető már október vége óta az influenzaoltás, ami egy magyar oltóanyaggal történik, ez a teljes elölt (inaktivált) vírust tartalmazza, és van benne konzerválószer, illetve adjuváns (az elölt vírust az immunrendszernek „bemutató” az immunválaszt erősítő anyag) is. Minél előbb, annál jobb, ha beoltatjuk magunkat és a gyerekeket influenza ellen!

A járványokról:

Exit mobile version