Laár András kapta a Karinthy-gyűrűt

Á.K. | 2021. December 08.
Míg Galla Miklóstól elvették, Laár Andrásnak odaadták a Karinthy-gyűrűt. A szórakoztató műsorokban nyújtott kiemelkedő előadói tevékenységért járó elismerést 1975 óta a humor legméltóbb képviselői kapják.

Ünnepséget tartott a közmédia, és ennek keretében immár harmadik alkalommal adták át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított díjakat. Dobos Menyhért vezérigazgató szerint a díjazottak egyben példaképek is, akikre büszkék lehetünk, mert kiemelkedőt alkottak – írja az infostart.

Laár András és a Karinthy-gyűrű (fotó: MTI/Cseke Csilla)

A Knézy Jenő-díjat Hajdú B. István sportújságíró, sportriporter és kommentátor vehette át, a Dohnányi Ernő-díjat Miklósa Erikának ítélték oda és Wacha Imre-díjban részesült Bényi Ildikó, a közmédia műsorvezetője. Az esemény legizgalmasabb híre azonban kétségtelenül az volt, hogy a Karinthy-gyűrűt pont annak a Laár Andrásnak ítélték oda, aki sokáig a Holló Színházban együtt dolgozott Galla Miklóssal, aki régóta küzd azért, hogy visszakaphassa a Karinthy-gyűrűt, amit nemrégiben elvettek tőle. A humorista még Orbán Viktornak is üzent, de ezzel sem ért célt.

Exit mobile version