Novák Katalint választották meg köztársasági elnöknek

B.Esz. | 2022. Március 10.
Megválasztotta köztársasági elnökké Novák Katalint az Országgyűlés csütörtökön.

Novák Katalin Magyarország új köztársasági elnöke, miután az érvényes és eredményes szavazáson 137 voksot kapott a kormánypártok köztársaságielnök-jelöltjeként.

A szavazásban 195 képviselő vett részt, az urnában 193 szavazat volt. Érvénytelen szavazat 5 darab, az érvényesek száma 188 darab. Novák Katalinra 137 képviselő szavazott, Róna Péterre pedig 51 szavazat érkezett – írja a hvg.hu.

Novák Katalin, a kormányzó Fidesz-KDNP köztársaságielnök-jelöltje beszédet mond az Országgyűlés plenáris ülésén, ahol megválasztják az új államfőt 2022. március 10-én (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

A Blikk szerint Novák Katalin a családjával érkezett a parlamentbe, közös képet is posztolt.

Hamarosan kezdődik a köztársasági elnök választása. Sokat jelent számomra, hogy a családom most is velem van

– olvasható a politikus bejegyzésében.

Az MTI azt írja, Novák lesz a hatodik köztársasági elnök a rendszerváltás után. Novák Katalin a rendszerváltás utáni Magyarország első női államfője, aki az eddigi legfiatalabb köztársasági elnök is egyben, ugyanis mindössze 44 évesen lett a legmagasabb magyar közjogi méltóság – derítette ki az Index. Novák Katalint tavaly december végén kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök, hogy legyen a Fidesz–KDNP jelöltje, miután Áder János köztársasági elnök mandátuma május 10-én lejár. 

Exit mobile version