Óriási lyuk tátongott egy BKV busz alján, miközben utasokat szállított – számolt be róla a Tények.
A megdöbbentő esetet az egyik utas videóra vette. A felvételen jól látszik, hogy az aszfaltot és a jármű alvázát lehetett látni az utazás közben. Ha a buszsofőrnek nem szólnak az utasok, akkor akár tragédia is lehetett volna. Egy ekkora résen ugyanis egy kisebb gyerek vagy háziállat is kizuhanhat a járműből.
A videót a 133E számú buszon készítette egy utas, aki azt írta, próbált mindenkit távol tartani a nyílástól, és a Ferenciek terénél szólt a sofőrnek, hogy a váltóblokk alatt nincs fedél.
A szakértő szerint a busz nem lyukadt ki, egy szerelő fedél nem volt a helyén. Hozzátette, az is előfordulhat, hogy a fedelet speciális kulccsal leszerelte valaki onnan.
Miután szóltak a sofőrnek, félreállt, és befedte a lyukat.
Nem ez volt az első ilyen eset: 2018-ban egy életveszélyesnek látszó nyílással az alján szállította az utasokat az egyik 45-ös busz ma reggel Budapesten. 2017-ben pedig a 93-as buszjárat vonalán közlekedő régi Ikarus csuklós busz közelkedett hasonló “gyereknyelő” lyukkal.