Csecsemő rekedt az autóban, majdnem megint tragédia lett belőle

nlc | 2022. Június 28.
A Készenléti Rendőrség két járőre mentette meg az autóba rekedt csecsemőt Kiskunhalason.

Egy tompai asszony segítséget kérve telefonált a rendőrségre 2022. június 27-én a déli órákban, mivel egy kiskunhalasi parkolóban a saját tulajdonú személygépkocsija véletlenül bezáródott, benne a héthónapos kisfiával. Gyakorlatilag ugyanez a forgatókönyv játszódott le a hónap elején is Újpesten.

A Készenléti Rendőrség munkatársai éppen időben érkeztek. Mivel az ajtókat ők sem tudták kinyitni, a járőrvezető a rendszeresített szolgálati tonfával a bal hátsó ajtóüveget egy ütéssel betörte, majd az ülésen lévő kézi táskát, amelyben az indítókulcs volt, kivette. Ezzel sikerült az ajtót kinyitni, és a gyermeket a jobb első ajtón keresztül az édesanya kiemelte.

A gyors rendőri reakciónak köszönhetően a kisfiú nem szenvedett sérülést, szerencsére csak 3-5 percet tartózkodhatott egyedül a gépjárműben.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, milyen veszélyes a lezárt kocsiban hagyni a gyermeket. Az utastér a napon percek alatt felforrósodik, még akkor is, ha az ablakot résnyire lehúzva hagyják. A Budapesti Rendőr-főkapitányság ebben a figyelemfelhívó videóban mutatja be, hogy mi történik a napon álló autóban.

Sajnos idén már tragédia is történt emiatt, ami az egész országot megrázta: egy kislányt az egyik reggel egy gyerekeket szállító kisbuszban felejtettek Tomajmonostorán, és csak délután találtak rá. A mentők a kislányt életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel vitték kórházba, Debrecenbe, még napokig küzdöttek érte, de az életét nem tudták megmenteni. 

Részlet a rendőrség kampányvideójából.

(police.hu)

Exit mobile version