Rezsiválság: bezárnak egy nyíregyházi kollégiumot, 200 diáknak mennie kell

F.C. | 2022. Október 30.
Nem tudni, mi lesz az épülettel, és mikor nyitják meg újra.

November első vasárnapjától bezárnak egy nyíregyházi kollégium kapui. Az RTL Híradó úgy tudja, nagyjából 200 diáknak kell elhagynia. A kollégistáknak – akiknek jövő hét vasárnaptól már az új, számukra kijelölt diákszállókra kell átköltözniük – azt mondta a vezetés, hogy spórolniuk kell, ráadásul egyre kevesebb az elsőéves, ezért döntöttek a kollégium bezárása mellett.

A kollégisták sajnálják a költözést és azt még inkább, hogy központilag határozzák meg, ki, hova mehet ezután.

A fenntartó nem mondta meg, összesen hány diák és kollégiumi dolgozó érintett a bezárásban. Az RTL Híradónak küldött szűkszavú válaszukban arra sem tértek ki, lesznek-e emiatt elbocsátások, és hogy mi a tervük az épülettel.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Exit mobile version