Utórengés volt Törökországban, egy halálos áldozatról, 110 sebesültről tudni

nlc | 2023. Február 27.
29 épület összedőlt az újabb földrengésben.

Újabb, közepesen erős utórengés rázta meg Törökország déli részét hétfőn, aminek következtében olyan épületek is összeomlottak most – legalább egy ember halálát okozva -, amelyek szerkezeti károkat szenvedtek a február 6-i pusztító földmozgásokban, de össze nem dőltek akkor – közölte Yunus Sezer, a török katasztrófavédelem (AFAD) vezetője.

Az 5,6-os erősségű földmozgás epicentruma a Malatya tartományban található Yesilyurt település közelében volt. 

A haláleset mellett száztíz sérültet, és 29 összedőlt épületet jelentettek.

A mentőegységeknek eddig 32 embert sikerült élve kihoznia a romok alól. Az AFAD az elhúzódó utórengések miatt fokozottan arra kéri a helyieket, hogy semmi esetre se menjenek vissza lakásaikba. Egy apát és lányát például sérülten, de élve kimentettek a törmelék alól Yesilyurtban. Bemerészkedtek ugyanis megrongálódott négyemeletes házukba, hogy személyes holmijukat kihozzák onnan, de az épület közben leomlott az újabb földmozgás következtében.

A HaberTürk hírtelevízió közlése szerint Malatya tartomány egy másik pontján kutató-mentő egységek három olyan embert próbálnak meg kimenteni a romok alól, akik parkoló autókban ültek, amikor a közeli házak összeomlottak.

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn bocsánatot kért amiatt, hogy az első földrengések utáni állami segítségnyújtás késett.

Erdogan, aki a katasztrófa sújtotta egyik városban, a délkelet-törökországi Adiyamanban tett ismét látogatást, sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: “a rengések pusztító hatásához, a negatív időjárási körülményekhez, a sérült infrastruktúrából adódó nehézségekhez hasonló okokból sajnos az első néhány nap Adiyamanban nem tudtunk a kívánt hatékonysággal munkát végezni. Ezért bocsánatot kérek önöktől. Mindennek tudatában vagyunk, és senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy megtesszük, amit kell” – tette hozzá.

A Világbank becslése szerint csak Törökországban legalább 34,2 milliárd dolláros (12 ezer milliárd forint) közvetlen anyagi kár keletkezett, ami az ország 2021-es GDP-je négy százalékának felel meg. A hétfőn ismertetett jelentés abból indul ki, hogy az újjáépítés költségei ennek az összegnek akár a duplájára is nőhetnek, ami nagyban függ attól, hogy az új épületbiztonsági előírásokat mennyire kérik számon.

A Világbank mindemellett úgy becsüli, hogy 1,25 millió ember maradhatott – tartósan vagy átmenetileg – fedél nélkül a katasztrófa következtében. A nemzetközi pénzintézet 1,78 milliárd dollár (640 milliárd forint) segítséget ígért. A Világbank összesítése csak Törökországra vonatkozik, a szíriai pusztítás adatait nem tartalmazza. Törökországban és a szomszédos Szíriában időközben több mint 48 ezerre emelkedett a február 6-i földrengések halálos áldozatainak a száma, a katasztrófában 185 ezer épület dőlt össze, vagy szenvedett komoly károkat. A hatóságok tízezernél is több utórengést jegyeztek fel.

(MTI/AP/dpa/AFP) 

Fotó: Sameer Al-DOUMY / AFP

 

Exit mobile version