Lelőtte súlyos beteg feleségét, majd magával is végzett egy férfi Mohácson

FEL | 2023. Március 24.
Lelőtte feleségét, majd magával is végzett egy férfi Mohácson

Lelőtte feleségét, majd magával is végzett egy férfi Mohácson – közölte a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken az MTI-vel.

Gyilkosság történt (Fotó: Unsplash)

A közlemény szerint a férfi csütörtökön nem sokkal éjfél előtt arról tett bejelentést a rendőrségen, hogy lelőtte a feleségét, és magát is meg fogja ölni. A rendőrök azonnal a helyszínre indultak, majd a házhoz érve megpróbálták elérni a férfit, azonban a kapcsolatfelvétel sikertelen volt. A Terrorelhárítási Központ műveleti egysége bement a házba, és a 66 éves nőt és 74 éves férjét is holtan találta az épületben. A férfi búcsúlevelet hagyott, amelyben tettét felesége súlyos betegségével indokolta. A nyomozók megállapították, hogy a férfi egy lövéssel először a feleségét, majd egy újabb lövéssel magát ölte meg – tájékoztatott a rendőrség. Az elkövetéshez használt pisztolyt a nyomozók lefoglalták – tették hozzá.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette miatt indított eljárást az ügyben, a bűncselekmény körülményeinek tisztázása folyamatban van.

Szinte minden hétre jut egy eset, amikor egy nőt megöli valamelyik férfi családtagja, hozzátartozója. 2022 novemberében egy férfi azért tárcsázta a Szegedi Rendőrkapitányság számát, hogy bejelentse, lakásukban végzett a feleségével. A police.hu információi szerint a férfi puszta kézzel oltotta ki az asszony életét.

Van segítség!

Ha neked vagy valakinek a környezetedben segítségre van szüksége, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!

Exit mobile version