Fegyverviselési engedélyt kapott egy 13 éves gyerek Budapesten

nlc | 2023. Március 28.
Az eset úgy tudódott ki, hogy a gyerek elhagyta a nevére kiállított engedélyt.

A 2009 őszén született gyerek nevére kiállított fegyverviselési engedélyre a Pest megyei Surányban találtak rá, és eljuttatták a Privát Kopó szerkesztőségébe. Mint a Telex cikkéből kiderül, a kártyát 2022 novemberében állították ki, alig egy hónappal azután, hogy a tulajdonosa betöltötte a 13. életévét.

A rendőrségnél a Hvg.hu kérdezett rá arra, hogyan fordulhatott elő, hogy egy gyermekkorú személynek adtak gáz- és riasztófegyver viselésére feljogosító engedélyt, amire a rendőrség azt válaszolta, hogy adminisztrációs hiba történt.

Az ügyben a BRFK vizsgálatot is indított, a 13 éves gyerek nevére szóló engedélyt pedig azonnali hatállyal visszavonják, tették még hozzá a Hvg újságíróinak.

A kérdésre, hogy a szóban forgó gyermek mellett még hány, fegyverviselési engedéllyel rendelkező kiskorú szerepel az adatbázisukban, már nem válaszoltak.

Mint ismeretes, Magyarországon fegyverviselési engedélyt csak 18 éves kor fölött lehet kiállítani a hatályos jogszabályok szerint.

Fotó: Getty Images

Exit mobile version