Hónapok óta nem kapnak teljes fizetést a Honvédkórház dolgozói

F.C. | 2023. Április 29.
Továbbra is csúszik a pótlékok kifizetése.

Márciusban jelent meg először a hír, hogy a Honvédkórház néhány munkatársai nem kapott még fizetést ebben az évben, sok orvos és ápoló pedig csak a bérének egy részét kapta meg. Az ATV Híradója most úgy értesült, hogy továbbra is csúszik a pótlékok kifizetése az orvosok és szakdolgozók részére a Honvédkórházban. A helyzet azóta sem oldódott meg, sok orvos és szakdolgozó még mindig kevesebb bért kap, mint amennyi szerintük a havi fizetésük lenne.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság még márciusban azt közölte, hogy kezelték a problémát, és senkit sem érhet hátrány, most viszont úgy tűnik, ez nem valósult meg. A Honvédkórháznál azt nyilatkozták a Híradónak, hogy “az észlelt számfejtési eltérések okát megvizsgálták és kijavították”, és azt ígérték, hogy következő kifizetések már egy összegben fognak történni.

Kiemelt fotó: illusztráció, MTVA/Bizományosi: Róka László 

Exit mobile version