Két év után újra visszatér Simone Biles, a négyszeres olimpiai bajnok és 19-szeres világbajnok tornász. Biles a torna világának egyik legeredményesebb sportolójának számít, hiszen hihetetlen ugrásaival már többször is történelmet írt. 2021 májusában például ő volt az első, aki megugrotta a Jurcsenko-szaltó dupla változatát, amit egy bicskamozdulattal kötött ösze.
A torna szupersztárja most azt tervezi, hogy augusztus elején, a Chicago-n kívüli US Classic tornán fog először visszaszállni a versenybe, amely az első megmérettetése lesz a 2021-es tokiói olimpia óta.
Az US Classic az USA Gymnastic éves versenynaptárának egyik kiemelt eseménye, amely általában egyfajta bemelegítésként szolgál az országos bajnokságra.
A számos győzelem, medál és kupa ellenére, Biles sportkarrierjében talán az egyik legmeghatározóbb pillanat a 2021-es tokiói olimpia volt. (A 2020-as tokiói olimpiát elhalasztották, így 2021 nyarán került megrendezésre)
Simone Biles az Egyesült Államok csapatából a női gerenda döntőjében a 2020-as tokiói olimpiai játékok tizenegyedik napján az Ariake Torna Központban 2021. augusztus 3-án, Tokióban, Japánban (Fotó: Getty Images/Jamie Squire)
TOKYO, JAPAN - AUGUST 03:Simone Biles az Egyesült Államok csapatából a női gerenda döntőjében a 2020-as tokiói olimpiai játékok tizenegyedik napján az Ariake Torna Központban 2021. augusztus 3-án, Tokióban, Japánban. (Fotó: Laurence Griffiths/Getty Images)
Simone Biles az Egyesült Államok csapatából a női gerenda döntőjében a 2020-as tokiói olimpiai játékok tizenegyedik napján az Ariake Torna Központban 2021. augusztus 3-án, Tokióban, Japánban. (Fotó: Jamie Squire/Getty Images)
TOKYO, JAPAN - AUGUST 03: imone Biles az Egyesült Államok csapatából a női gerenda döntőjében a 2020-as tokiói olimpiai játékok tizenegyedik napján az Ariake Torna Központban 2021. augusztus 3-án, Tokióban, Japánban. (Fotó: Jamie Squire/Getty Images)
Simone Biles az Egyesült Államok csapatából átöleli csapattársát, Sunisa Lee-t a női gerenda döntőjében a 2020-as tokiói olimpiai játékok tizenegyedik napján az Ariake Torna Központban 2021. augusztus 3-án, Tokióban, Japánban. (Fotó: Elsa/Getty Images)
TOKYO, JAPAN - AUGUST 03: Simone Biles az Egyesült Államok csapatából pózol a bronzéremmel a női gerenda döntője után a 2020-as tokiói olimpiai játékok tizenegyedik napján az Ariake Torna Központban 2021. augusztus 3-án, Tokióban, Japánban. (Fotó: Laurence Griffiths/Getty Images)
TOKYO, JAPAN - AUGUST 03: Simone Biles az Egyesült Államok csapatából ünnepli bronzérmét a női gerenda döntője után az Ariake Torna Központban 2021. augusztus 3-án, Tokióban, Japánban. (Fotó: Xavier Laine/Getty Images)
A csavar, ami megváltoztatott mindent
A 26 éves tornász éppen a női csapatdöntőben próbált meg egy rendkívül nehéz csavart, amikor érezte, hogy valami nincs rendben. Simon Biles “eltévedt” a csavar közben. Ez azt jelenti, hogy a levegőben elvesztette a térérzékelést, vagyis az elméje és a teste nem volt összhangban. A sportoló érezte, hogy ez további hibákhoz vezethet, ami azt eredményezhette volna, hogy a csapat elveszti az esélyét a dobogós helyezésre, vagy ami még rosszabb, komoly testi sérüléseket szenvedhetett volna el.
Simone Biles ekkor döntött úgy, hogy inkább nem kockáztat és a világ egyik legnagyobb színpadán bejelentette: inkább önmagát és a mentális egészségét választja, vagyis eláll a versenyzéstől.
Nem akartam megkockáztatni, hogy a csapat ne kapjon érmet az én hibáim miatt, mert túl keményen dolgoztak. Ezért úgy döntöttem, hogy ezeknek a lányoknak bent kell maradniuk és teljesíteni a verseny hátralévő részét
– nyilatkozta.
A csapat végül ezüstérmet nyert az olimpián, azonban a csapattársai elmondása alapján, ez az érem sokkal inkább Biles-nak jár, hiszen nélküle ők sem jutottak volna el ideáig.
Biles a tokiói olimpia utolsó napján tért vissza a versenyzéshez, miután engedélyt kapott arra, hogy részt vegyen az utolsó megmérettetésen, a gerenda döntőjén.
A gerendagyakorlatát szintén egy csavarral koronázta volna meg, azonban ezt az utolsó pillanatban megváltoztatta, és helyette egy olyan ugrást hajtott végre, amelyet már 12 éves kora óta nem csinált.
A módosítás megadta számára a kellő önbizalmat, amit egy bronzérem is követett. Ezzel megdöntötte Shannon Miller rekordját, aki legtöbb olimpiai éremmel rendelkező amerikai tornász volt.
A győzelem ellenére Biles-nak sokkal többet jelentett az a folyamat, amin Tokióban keresztülment. A tornász azt is elmondta, hogy élete legnehezebb döntése volt feladnia az ötéves álmát, azonban ezeket a döntéseket saját magáért, illetve az egészségéért hozta meg.
A bátorsága az egész világnak megmutatta, mennyire fontos, hogy az ember önmagát helyezze előtérbe, még akkor is, ha le kell mondania az álmairól.