Hiába vannak válófélben, együtt nyaraltak Peller Mariannék

F.C. | 2023. Július 15.
Állítólag a házaspár kapcsolata több, mint kiegyensúlyozott.

Két fiukkal nyaralt közösen a szlovéniai Bledben Peller Mariann és a férje, Juni György annak ellenére, hogy tavaly októberben bejelentették a válásukat – tudta meg a Blikk.

A válás ellenére is a férjével nyaralt Peller Mariann – Fotó: Story Magazin 43. szám – címlap

A bulvárlap egy közeli baráttól úgy értesült, hogy nincs abban semmi meglepő, hogy a Reggeli műsorvezetője családi nyaraláson vett részt a férjével és a fiaikkal, ugyanis nagyon jóban maradtak, sőt sok időt töltenek egymás társaságában.

“Még mindig válófélben vannak, de hogy mi lesz ebből, azt egyelőre csak ők ketten tudhatják” – nyilatkozta az informátor, aki nem tud arról, hogy a házaspár visszavonta volna a válásról szóló döntésüket.

Az, hogy mi vezetett a tíz éve házasságban élő pár kapcsolatának megromlásához, továbbra sem tudni. A Story magazin tavaly októberben még arról cikkezett, hogy a problémák két évvel ezelőtt kezdődtek, ez idő alatt többször került hullámvölgybe a házasságuk. Tavaly áprilisban még közös interjút adtak, és akkori nyilatkozataik azt sugallták, minden rendben van. Elmondták, hogy a házasságukban mind a kettőjüknek van énideje, ez különösen fontos számukra.

Exit mobile version