Nem csak Magyarországon pusztít az ár, szomszédaink is megsínylik a maratoni esőzést

nlc | 2023. Augusztus 09.
Szlovénia az ország történetének egyik legnagyobb természeti katasztrófájával néz szembe.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, péntek este először Hajdú-Bihart tépázta meg viharos időjárás, majd Fejér és Tolna vármegyében is felhőszakadással érkezett meg az ítéletidő. Szombat hajnalban Budapesten és környékén, valamint Nógrádban okozott jelentős károkat a vihar, a hét elején pedig több magyarországi folyó is áradásnak indult.

A Rába mellett árad a Mura, a Dráva és a Sajó is: a víz miatt több út vált átmenetileg járhatatlanná. Az Útinform kedd reggeli tájékoztatása szerint áradása miatt nem járható a Putnokról Borsodbótára vezető út a Sajó-híd és a Sajóvelezdi elágazás között, valamint több kilométeres szakaszon a Putnokról Sajóvelezdre vezető mellékút a 26-os főút és Sajóvelezd között. Barcsnál a szabadstrandot már teljes egészében elöntötte a Dráva, Murarátka és Letenye között pedig szintén járhatatlanok az utak.

Az egész országban folyatódnak a védekezési munkák, a vízügyes szakemberek nagy részét átvezényelték a Mura és a Dráva mellé – számolt be az MTI. Közel száz vízügyes érkezett ide az ország egész területéről és 24 órában dolgoznak az említett folyók mellett. Ha kell, az önkormányzatoknak is azonnal műszaki segítséget nyújtanak.

Az elmúlt napok rendkívüli csapadékmennyiségét okozó ciklon várhatóan még holnap reggelig térségünkben marad, de további, az elmúlt napokhoz képest nagy mennyiségű csapadékra már nem kell számítani.

Szlovénia történetének legnagyobb természeti katasztrófája

Azonban nem csak Magyarországot viselte meg a maratoni esőzés: Szlovéniában és Horvátországban is jelentős károkat okozott a lezúduló vízmennyiség. A CNN beszámolója szerint Szlovéniában a pénteki gigavihar legalább hat ember halálát és 200 milliárd forintnyi kárt okozott. Robert Golob szlovén miniszterelnök szombaton azt mondta, hogy a pénteken kezdődött árvíz „minden idők legsúlyosabb természeti katasztrófája”, ami az országot valaha érintette.

Az áradások miatt a folyók megemelkedtek és kitörtek a mezőkre és a városokba, ami utak és az infrastruktúra pusztulásához vezetett – tette hozzá a szlovén környezetvédelmi ügynökség szóvivője. „Hihetetlen károk vannak országszerte” – mondta a környezetvédelmi ügynökség szóvivője hétfőn, miután megerősítette, hogy kevesebb mint egy nap alatt egy hónapnyi eső esett.

Golob vasárnap ellátogatott néhány érintett területre, és megismételte, hogy az ország már segítséget kért az uniós polgári védelmi mechanizmus keretében, valamint a szomszédos országoktól az ár okozta károk enyhítésére. Horvátországban a hadsereg szintén készenlétben áll, mivel a heves esőzések miatt az ország egyes részein áradások keletkeztek.

Rába árvíz

Csörötnek, 2023. augusztus 5.Az áradó Rába folyó Csörötneknél 2023. augusztus 5-én. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint a Rába vízszintje ezen a napon hajnalban 476 centiméteres vízállásnál tetőzött. Körmendnél reggel 387 centimétert mértek, a tetőzést itt 500-510 centimétert meghaladó vízállással másnap reggelre várják, ami miatt a szakemberek szerint a legmagasabb harmadfokú árvízvédelmi készültség elrendelésére lesz szükség a folyószakaszon. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

sajó árvíz

Sajóivánka, 2023. augusztus 8. -A Sajó áradása miatt vízzel elöntött termőföld Sajóivánka és Sajókaza között 2023. augusztus 8-án.Fotó: MTI/Vajda János

Mura árvíz

A Mura áradása miatt elöntött kukoricaföld Murarátkánál 2023. augusztus 8-án.Fotó: MTI/Katona Tibor

budapest ár

Víz borít egy utcát a főváros teljes területét érintő éjszakai vihar után a XIX. kerületben 2023. augusztus 5-re virradóan. Ezen a napon reggelig több mint ezer bejelentés érkezett a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási ügyeletére. Főleg kidőlt fák, leszakadó vezetékek, megsérült épületek és vízszivattyúzások miatt kértek tűzoltói segítséget.Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

szlovénia ár

Sár és törmelékhalmok töltik meg az utcát Skofja Lokában az országos árvíz után. Még mindig folynak a takarítási és mentési munkálatok az augusztus 5-i özönvízszerű esőzések és nagy áradások után Szlovéniában. Az árvíz által okozott károk óriásiak. Fotó: Luka Dakskobler/SOPA Images/LightRocket via Getty Images

szlovénia ár

Egy lerombolt híd látható a Kamnik melletti Stranjéban, miután az ország nagy részét elöntötte az árvíz. Az augusztus 5-i özönvízszerű esőzések és súlyos áradások után Szlovéniában jelenleg is folynak a takarítási és mentési munkálatok. Egyes területek még mindig megközelíthetetlenek, és az embereket még mindig evakuálják. Fotó: Luka Dakskobler/SOPA Images/LightRocket via Getty Images

Horvátország ár

2023. augusztus 04., Horvátország, Ika: Lakosok és turisták filmeznek egy patakot, amely kiönti a partjait Ikában. Az órákon át tartó heves esőzések és zivatarok miatt a nyaralók által kedvelt régióban számos út járhatatlanná vált. Fotó: N: Boris Roessler/dpa via Getty Images

horvátország eső

2023. augusztus 04., Horvátország, Ika: A patakok által a tengerbe mosott talaj barnára színezte a horvátországi Ika-öböl vizét. Az órákon át tartó heves esőzések és zivatarok a nyaralók által kedvelt térségben számos utat járhatatlanná tettek. Fotó: N: Boris Roessler/dpa

szlovénia ár

Tűzoltók szivattyúzzák a vizet egy elárasztott aluljáróból Sencurban. Hetek óta heves viharok söpörnek végig Észak-Olaszország és Szlovénia felett erős széllel, nagy jégesővel és özönvízszerű esőzésekkel, sok kárt okozva jégeső, orkánerejű szél, tornádó és hirtelen áradások miatt. Olaszországban, Szlovéniában és Horvátországban több ember életét vesztette. Fotó: Luka Dakskobler/SOPA Images/LightRocket via Getty Images

németország ár

2023. augusztus 07., Hamburg: A halpiacot a csarnokkal együtt elárasztotta az Elba magas vízállása miatt kialakult viharos árhullám. Fotó: Daniel Bockwoldt/dpa

Exit mobile version